Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véres merényletsorozat Bagdadban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 31. 11:19

Legkevesebb 20 halálos áldozatot követelt az iraki fővárosban elkövetett január 29-i, szerdai merényletsorozat, amelyek ezúttal főleg a síiták lakta negyedeket sújtották.

Rendőrségi források szerint a legnagyobb vérontás a Bagdad északi részén lévő síita Súla negyedben történt, ahol egyszerre két bevásárló utcában robbant autóba rejtett pokolgép. A merényletben kilencen meghaltak, és 19-en megsebesültek.

Egy harmadik autó a város keleti részén robbant fel egy síita vendéglő mellet, aminek következtében négyen életüket vesztették, és 13-an súlyosan megsebesültek.

Pár órával korábban a főváros dél-keleti részén fekvő, főleg síiták lakta Új-Bagdad negyedben egy pékség mellett lépet működésbe egy pokolgép, amely öt halálos áldozatot követelt, és 13 embert sebesített meg. A szomszédos kerületben, ahol keresztények és síiták laknak együtt, egy autóból lőttek az emberek közé. A merénylők két halottat és öt sebesültet hagytak maguk mögött.

A támadásokért egyelőre senki sem vállalta magára a felelősséget, de a jelek az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel szövetséges csoportokra utalnak, amelyek az év eleje óta újra jelentős teret nyertek az országban.

Eközben az iraki hatóságok nyilvánosságra hozták az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges szervezet vezetőjének, Abu Bakr el-Bagdadinak fényképét. A vezetőség ettől azt reméli, hogy a lakosság által szolgáltatott információk segítenek a keresett terrorista elfogásában. Az ILIÁ, amely Irak mellett a szomszédos Szíriában is harcol az év eleje óta került az iraki biztonsági erők célpontjába, miután elfoglalta az ország nyugati felén található Anbár tartomány két legfontosabb városának jelentős részeit.

Núri el-Máliki iraki elnök az újból fellángoló erőszakhullámmal többek között a nemzetközi közösség azon országait okolja, amelyek a szíriai kormány ellen harcoló felkelőket fegyverrel látják el. Az államfő arra hívta fel a figyelmet, hogy az iraki hadsereg öt nappal ezelőtt egy 15 autóból álló konvojt állított meg, amely egy óriási fegyverrakománnyal érkezett Szíriából az Irakban harcoló iszlamisták segítségére. Máliki egy szerdai televíziós beszédében úgy fogalmazott, aki a szíriai felkelőknek fegyvert ad, az egyben „az Irakban dúló terrorizmust támogatja".