Zavargások Kairóban
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2015. július 18. 10:02Legkevesebb hat iszlamista tüntető életét vesztette és három megsebesült azokban a zavargásokban, amelyek a ramadán böjti hónapot lezáró iszlám ünnepet, az íd al-fitrt megnyitó hajnali ima után július 17-én, pénteken törtek ki az egyiptomi főváros gízai oldalán – jelentette a MENA állami hírügynökség.
A 2013 júliusában elmozdított iszlamista államfő, Mohamed Murszi mögött álló Muzulmán Testvériséget Egyiptomban hónapokkal a hatalomváltás után betiltották, majd terrorcsoporttá nyilvánították. A jelenlegi elnök és akkori hadsereg-főparancsnok, Abdel-Fattáh esz-Szíszi által levezényelt hatalomváltás óta az egyiptomi hatóságok ádáz hadjáratot folytatnak az iszlamista mozgalom ellen, amelyet azzal vádolnak, hogy a háttérből irányítja az országban tevékenykedő különböző dzsihadista csoportokat.
Murszit a múlt hónapban a szervezet számos magas rangú tisztségviselőjével együtt halálra ítélték. Két héttel később egy féltonnás autóbomba végzett az ország főügyészével, és ezt a merényletet azóta több pusztító terrortámadás követte. A legtöbb merényletet az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet egyiptomi ága vállalta magára.