Légpuskával is lőttek a harci túrán
Szöveg: Demeter Ferenc | 2010. szeptember 27. 18:00A pákozdi Mészeg-hegyen hétfőn tovább folytatódtak a szeptember huszonkilencedikéhez kapcsolódó rendezvények. Ezen a napon általános iskolások voltak a történelmi emlékhely vendégei, akik honvédelmi verseny keretében mérték össze a felkészültségüket és ügyességüket.
Az időjárás is kegyeibe fogadta a rendezvényt és az előző nap esői után szép napos délelőtt várta a gyerekeket a pákozdi emlékműnél. Az általános iskolások honvédelmi versenyére Székesfehérvár és környékéről tizenegy csapat nevezett be és jött el. A rendezők a Mészeg-hegy környékén egy négy kilométeres, nagy szintkülönbségű pályát jelöltek ki, és a „harci túra" során a csapatoknak hat ellenőrző pontot kellett érinteniük. A csapatok öt „járőrtársból" álltak, és fantázianeveket választhattak magukat.
Az ellenőrző pontokat a gyerek az induláskor kapott térképek alapján tudták megkeresni, s ezeken a helyeken különböző feladatokat is meg kellett oldaniuk. Ezek között akadt légpuskalövészet, kézigránátdobás, drótakadálypályán való áthaladás, aknakeresés és sebesült szállítás is.
A harci túra után a csapatok lehetőséget kaptak arra, hogy tanáraik vezetésével megtekinthessék a Pákozdi Katonai Emlékpark összes kiállítását. Szinte mindenki élt is az alkalommal.
Délre, a honvédelmi verseny befejeződött. A csapatok a megnyitóhoz hasonlóan felsorakoztak és izgatottan várták az eredményhirdetést. A versenyt végül a székesfehérvári Németh László Általános Iskola első csapata nyerte meg. Az iskola egy újabb serleggel, a gyerekek az első helyezetteknek járó éremmel és ajándékokkal lettek gazdagabbak. A legügyesebb és leglelkesebb csapatnak járó különdíjat idén a „Bölcs Katonák" nevezetű csapat vihette haza.
A rendezvényt az ebéd zárta, a gulyáságyúban főtt babgulyás és a rétes is nagy sikert aratott a gyerekek körében.
Fotó: a szerző felvételei