Ljubljanában is remekeltek a tatai katonazenészek
Szöveg: Szűcs László | 2011. július 3. 7:07Aki június utolsó hétvégéjén ellátogatott a 4. Tatai Regionális Katona-zenekari és Toborzó Fesztiválra, szomorúan vehette tudomásul, hogy a „hazaiak”, vagyis az MH 25. Klapka György Lövészdandár helyőrségi zenekara nem vett részt a rendezvényen. Mint kiderült: megyei Príma-díjas katonazenekar éppen Szlovéniában lépett fel.
A tatai helyőrségi zenekar vezetője hozzátette: a szlovéniai fővárosba a teljes zenekar, azaz 21 ember kiutazott Tatáról. A háromnapos ljubljanai fesztivál első napja egyébként próbával telt, az Albániából, Németországból Ausztriából, az Amerikai Egyesült Államokból és Szlovéniából érkezett zenekarok – természetesen a tataiakkal együtt – ekkor készültek a másnapi szakalaki bemutatókra és az össz-zenekari koncertre.
A fesztivál magyar résztvevői szerint ez az előadás nagyon jól sikerült, a közönség nagy lelkesedéssel fogadta a zenekarok gyepshow-it és koncertjét.
A fellépő együttesek másnap térzenét adtak a szlovén városokban, a tatai helyőrségi zenekar Murska Sobota-n, azaz Muraszombaton szórakoztatta a szépszámú közönséget.
Mint a zenekar vezetőjétől megtudtuk: szinte teljesen új műsorral készültek a szlovéniai fellépésre. A korábbi szakalaki bemutatójukat átdolgozták, és a zenébe bevették – a Liszt-év tiszteletére – Liszt Ferenc egyik rapszódiáját is. A térzenei repertoárjukat is felújították, az egyórás műsorban a klasszikustól a könnyűzenéig számtalan stílus dalait beépítették.
„A fesztivál végén a szlovén védelmi miniszter asszony és a vezérkari főnök is megdicsérte előadásainkat, amit igazán nagy megtiszteltetésnek vettünk" – mondta Balázs Attila százados, akitől megtudtuk azt is, hogy jövőre szeretnék „megvigasztalni" hazai rajongóikat, s mindenképpen ott lesznek majd a tatai regionális katona-zenekari fesztiválon.
Fotó: Tatai helyőrségi zenekar és archív