Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lőtér és gyakorlótér – ameddig a szem ellát

Szöveg: Szűcs László |  2008. június 2. 11:17

Vibrál a levegő az alföldi pusztaság felett, szinte izzik minden a kora nyári forróságságban. Egy lőtéren azonban soha nincsen megállás, akkor sem, ha még árnyékban is harminc fokot mérnek. A kiképzésnek, vagyis a lövészetnek folytatódnia kell. A honvedelem.hu a legutóbb a Hajdúhadházon, a Vay Ádám Kiképző Bázison járt.

– Erre a lőtérre különösen igaz a mondás, hogy itt soha nincsen jó idő. Vagy az eső, a hó esik, vagy nagyon fúj a szél, vagy tombol a kánikula – mondja Ragány Róbert százados, bázisüzemeltető alosztályvezető. Persze azonnal hozzáteszi: hogy mint közismert, a katona legjobb barátja az időjárás, így Hajdúhadházon sem télen, sem pedig nyáron nem panaszkodnak az egyenruhások.

1595877020
Megtudom: „ameddig a szem ellát", itt minden a bázishoz tartozik. Egészen pontosan 1776 hektár területű a katonai bázis, amely Hajdúhadháztól négy, Bökönytől pedig valamivel több mint öt kilométerre helyezkedik el. A debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár Vay Ádám Kiképző Bázisa két részből, lőtérből és gyakorlótérből áll. Előbbinek mélysége 1050, szélessége pedig 460 méter – sorolja Ragány százados, aki elárulja azt is, hogy Bököny község közelsége miatt a lőtér biztonsági távolsága öt és fél kilométer, éppen ezért a gyalogsági fegyverek mellett legfeljebb a BTR típusú harcjárművek 14,5 milliméteres géppuskájával lehet itt lőni. De azzal is csak akkor, ha a gyengített, lőtéri lőszerrel tüzelnek a katonák.

A fiatal tiszt elárulja azt is, hogy a lőteret különböző szektorokra lehet osztani. A „balszárnyon" található az úgynevezett szituációs szektor, vagyis a szituációs lőgyakorlatok helyszíne. Ezt a pályát leginkább a felderítő zászlóalj katonái használják, de természetesen más alegység is bármikor igénybe veheti. Középen van a kézifegyveres (pisztoly, kispuska, gépkarabély, géppuska) szektor, és innen szokták a harcjárműves lőfeladatokat is végrehajtani. A lőtér jobb oldalán pedig a kiépített kézigránát-dobó pálya, illetve az RPG lövészetekre fenntartott szektor található. Mindez egyébként jól látszik a lőtérépület legfelső szintjéről – ahonnan ellátni egészen Bökönyig, illetve jól látható a hajdúhadházi „ékessége" a kéttornyú templom is.

Bár a lőteret elsősorban a katonák használják, viszonylag gyakori vendégek Hajdúhadházon a rendőrök és a büntetés-végrehajtási dolgozók is. Bárki is használja azonban az objektumot, mindenki számára kötelező előírás, hogy lőtérigényét a tervezett lövészet előtt harminc nappal le kell adni. A bázisüzemeltető alosztály katonáinak ugyanis nemcsak a meghatározott lőfeladatra kell berendezniük a területet, hanem előtte szükséges megigényelniük, adott esetben legyártaniuk a célokat is. Amelyek célterületre történő kitelepítése sem egyszerű feladat. A legutóbb például – amikor a koszovói Pec-be készülő MH KFOR Zászlóalj katonái, a felkészítésük záró gyakorlatának keretében hajtottak végre éles lövészetet – két napig tartott a lőtér berendezése. A legtávolabbi célt egyébként 1050 méteren lehet elhelyezni. Általában itt a helikopter „makett" szokott lenni. Emellett természetesen lehetőség van különböző típusú, mozgó és álló célalakok kihelyezésére is – tájékoztat az alosztályvezető

1595877020

– Bevett szokás, hogy minden hónap huszonötödikéig kifüggesztünk egy lövészeti értesítőt a lőtér környékén található települések polgármesteri hivatalaiba. Ebben közöljük, hogy melyik nap várható lövészet a területen – mondja Ragány Róbert százados, aki elárulja azt is, hogy mivel a teljesen sík lőtéren az akácfán és néhány gyomnövényen kívül más nem nagyon található meg, elegendő a területet évente kétszer lekaszáltatniuk. Tavaly egyébként összesen 70 lövészeti nap volt a lőtéren.

A kiképző bázis másik része a gyakorlótér, amely szinte „körbeöleli" a lőteret. Akkora a területe, hogy akár zászlóalj szintű harcászati foglalkozások is minden gond nélkül végrehajthatóak – amint arra az elmúlt néhány évben nem is egyszer volt példa. A gyakorlótéren robbantási foglalkozásokra kiépített terület is található. Itt az alap robbantási feladatok mellett, szerkezetrobbantási és földrobbantási kiképzések is végrehajthatók. Mindemellett vezetési gyakorlatok végrehajtására is tökéletesen alkalmas a gyakorlótér – hatalmas kiterjedése miatt akár 20-30 kilométeres távot is lehet is teljesíteni.

1595877020

A gyakorlótér természetvédelmi felülvizsgálatát – a Natura 2000 program keretében – a közeljövőben végzik majd el – tudom meg Ragány századostól. Az azonban már most ismert, hogy Közép-Európa legnagyobb földikutya rezervátuma található a területen. Szerencsére olyan részen, amit a katonák ritkán szoktak használni.

Fotó: Tóth László és archív