Ma már tudjuk: értünk harcoltak

Az eseményről és az emlékmű történetéről Horváth Gábor nyugállományú törzszászlóst, a Tapolcai Honvéd Kulturális Egyesület elnökét kérdeztük.

Kik voltak ezek a katonák, milyen feladatot hajtottak végre?

A történelemből ismert, hogy 1944-ben a németek két fronton is elkeseredett küzdelmet folytattak a vereség elkerüléséért. A szövetséges csapatok erre az időre olyan helyzetbe kerültek, hogy a német csapatokat ellátó gazdasági központokat, nyersanyaglelő helyeket, az utánpótlást biztosító vasúti csomópontokat és folyami átkelőhelyeket rombolni tudták. Ez történt 1944 június 30-án reggelén is, amikor az olaszországi Spinozzolából 450 B-24 bombázó és 150 kísérő vadász repülőgép szállt fel azzal a céllal, hogy Magyarország légterén átrepülve, Sziléziában olajfinomítókat támadjanak meg. A Balaton felett a repülők nagyon rossz időjárási körülmények közzé kerültek, a látási távolság nullára csökkent és ez nagymértékben veszélyeztette a kötelékek biztonságát. Ennek ismeretében a Wing parancsnokságok kiadták a visszatérési parancsokat és a gépeket visszafordították a bázisaikra. Kommunikációs problémák miatt a repülőgépek szétszóródtak, de néhány bombázó egység a másodlagos bécsi, valamint a budapesti céljaik felé fordult és vadászkíséret nélkül próbálta a feladatát végrehajtani. A visszafordult bombázók többsége igyekezett a visszamenetben megszabadulni a bombaterheiktől és ezért spontán módon balatonföldvári, kaposvári, pécsi célpontokat támadtak meg. A német és magyar vadászok 9 óra 30 perc körül Tapolca felett egy, a köteléktől elszakadt, öt B-24-es repülőből álló egységgel találkozott és keveredett tűzharcba.

Mit tudunk erről a tűzharcról, milyen veszteségek voltak?

A feljegyzések alapján tudjuk, hogy a légi harcban Zsíros Gyula zászlós hősi halált halt és a magyar vadászok még három saját repülőgép veszteséget szenvedtek. A vadászok a szemben álló amerikai kötelékből négy B-24-es és kettő P-38-as lelövését észlelték, de ebből csak a három B-24 megsemmisítése igazolódott be. Az öt bombázóból álló B-24-es csoportot John White százados repülőgépe vezette. A támadó vadászok először Nelson H. Champlin vezette 5. bombázót találták el, a repülőn az egyik motor kigyulladt és a tűz hamarosan átterjedt a bombatérre is. A gép parancsnoka érzékelve a kritikus helyzetet jobbra levált a kötelékből, de ekkorra már a gép szárnyából is hosszú lángcsóvát lehetett látni. Az égő gép kb. 3000 méteres magasságon kettétört. Morton H. Osborn hadnagynak, a navigátornak, valamint a két lövésznek sikerült ejtőernyővel kiugraniuk, ez egyikük könnyebb, a másik katona súlyos sérülést szenvedett. A 2. számú bombázóra, Elder A. Erfeldt gépére hátulról csaptak le a Me-110-es vadászok. A bombázót több találat érte, a bal szárnyon a kettes motor, valamint a szárnytőnél a bombatér gyulladt ki, de találat érte fedélzet végén lévő üzemanyagszint jelző csövet is, ami szintén tüzet okozott. A kilátástalan helyzetben a gép parancsnoka kiadta a parancsot a gép elhagyására. A pilóta 4000 méter magasan egyenesbe hozta a gépet és megpróbálták kinyitni a bombatéri ajtókat, de csak az első két ajtó nyílt ki. Ekkor már hatalmas tűz volt a gépen, ezt az üzemanyagtartályon keletkezett résből kiömlő kerozin okozta. Az égő bombázó jobbra fordult és Nemesvitától délkeletre csapódott a földbe. Robert G. Evans 3. számú repülőgépén, Joseph J. Conlon hadnagy, bombázótiszt a pilóta mögött ült, amikor robbanást halottak. Kinéztek a repülőből és láthatták, hogy a bal oldali szárny teljesen megrongálódott. Evans kiadta a parancsot: "Ki innen!" A hadnagy felcsatolta a hasernyőjét és elindult a bombatér felé, de a gép navigátorával együtt sem sikerült kinyitni a bombatérben lévő ajtókat. Berger és Friedman őrmesterek az orrfutó ajtaján keresztül ugrottak ki. Conlon hadnagy, a másodpilóta Millsszel együtt a hátsó kameranyíláson keresztül hagyták el a gépet. Az ejtőernyőjén függeszkedő Conlon mellett többször is elrepült egy-egy Me-109-es repülőgép. A repülőgép Szigliget hegyén, egy telekre csapódott be, a gép roncsai között megtalálták a legénység többi tagjának a holttestét.

Mi lett azokkal, akik túlélték a gép lezuhanását?

Az ejtőernyősök Tapolca térségében szétszóródva értek földet, őket a német és magyar katonák teherautóval szedték össze. Voltak olyan helyzetek, amikor a személyzet tagjait parasztok találták meg. A civilek nagyon ellenségesen viselkedtek az amerikai katonákkal szemben, az életüket nem egy esetben a csendőrök, illetve a magyar katonák erélyes fellépése mentette meg. A mi szempontunkból nagyon érdekes Conlon sorsának az alakulása. Õt két polgári személy fogta el az egyik Balaton-parti hegy tetején. A hegy egyik házába kísérték, ahol a másodpilóta Mills már ott volt. Német tisztek azonnal kihallgatták az amerikaiakat, majd teherautóra rakták a foglyokat és a tapolcai repülőtérre szállították őket. Itt angolul beszélő magyar tisztek hallgatták ki őket és elsősorban a nemzetiségük felöl érdeklődtek. Másnap, az elfogott amerikaiakat egy fogoly kivételével Budapestre, a 11. Magyar Királyi Kórházba szállították. A kórházban az állapotuktól függően több-kevesebb időt töltöttek, majd átszállították őket egy pesti börtönbe. Később még átestek néhány kihallgatáson, majd a foglyokat Németországba szállították.

Miért érdekes számotokra Joseph „Jerry" Conlon sorsa?

 A katonai emlékparkban lévő emlékművön a Tapolca közelében lelőtt két amerikai bombázó hősi halált halt személyzetének a neveit örökítettük meg. Ezt az emlékművet 2003-ban avattuk fel és később egy év múlva meglátogatott minket a Kaliforniában élő 82 éves Joseph Conlon. Nagyon meghatódott a látottaktól. Külön megkereste az emlékmű tervezőjét és megalkotóját, Gelencsér Ferencet, és megköszönte a társairól való megemlékezést. Már két alkalommal volt az országban és rendkívül hálás az emlékmű felállításáért, ezért több levelet is írt nekünk és Gelencsér Ferencnek is. Csak sejteni tudjuk, hogy mi játszódhatott le ebben az emberben, amikor először találkozott az amerikai katonák emlékművével.

A tapolcai katonai emlékparkban egy-egy külön-külön felállított emlékművön, de egymás mellett őrzik a magyar, a német, a szovjet és az amerikai katonák emlékét. A parkban újra felállították Tapolca város ország zászlaját is, hogy tisztelegjen valamennyi nemzet háborúban elhunyt katonája előtt.