Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar Honvéd 2009/08.

2009. július 16. 11:12
1595889336
Othello, a katona

    Amikor a Pesti Színházban rendeztem Az ünnep című darabot, akkor az előadás hitelessége kedvéért a színészek közül többen egy héten át a Gundelben szolgáltak fel. Most Shakespeare Othello-ját rendezem – így tehát néhány napra bevonultunk katonának Szentendrére. (Eszenyi Enikő)

Tiltás, tűrés, támogatás…

    Tudni lehet, hogy több terrorcselekmény mögött állami támogatás húzódik – de ezt bebizonyítani szinte lehetetlen.

Gall retour

    Nicolas Sarkozy francia elnök 2009 áprilisában a NATO-csúcson hivatalosan is bejelentette: országa 43 évi szünet után visszatér a NATO integrált katonai szervezetébe. Ez a döntés lényeges változást jelent a Charles de Gaulle óta évtizedeken keresztül követett francia kül- és biztonságpolitikában.

Feszültségoldók

    Közel egy éve, 2008 augusztusában tört ki Grúzia és Oroszország között az „ötnapos háború" néven ismertté vált konfliktus. Az Európai Unió megfigyelő missziója (European Union Monitoring Mission, EUMM) tavaly október elején kezdte meg működését Grúziában. Az Unióban legutóbb elismerően szóltak e küldetésről.

Anjou-királyaink hadseregéről

    A magyarországi Anjouk korában (1301–1382) a királyi hadsereg katonáinak meglehetősen sok dolguk akadt. Anjou királyaink zsoldjukba fogadtak magyar nemeseket, lovagokat is. Közülük a legismertebbé Toldi Miklós vált – igaz, mindenekelőtt Ilosvai Selymes Péter és Arany János nyomán.

Nehéz idők

    A Hadseregszervezés a szabadságharc idején alcímet viselő sorozat következő fejezetéből kiderül: az orosz–osztrák szövetség túlereje leküzdhetetlen akadályt jelent a honvédsereg számára, melynek helyzetét a fővezér, Görgey Artúr – félreértésből történt – eltávolítása is nehezített.

A kurszki csata

    A náci Németországnak a sztálingrádi, illetve az észak-afrikai kudarcok után mindennél nagyobb szüksége lett volna egy világraszóló diadalra. Erre 1943 júliusában lehetőség is nyílott a keleti fronton, Kurszknál. A csata azonban nem a németek szája íze szerint alakult…

Könnyűlovasság

    A két világrendszer szembenállásának megszűnte után hamar kiderült: az államoknak (hadseregeknek) égetően szükségük van olyan magas készenlétű, gyorsreagálású, szárazföldi, tengeri és légi úton is a műveleti területre juttatható (alapvetően lövész) erőkre, amelyek viszonylagosan könnyű fegyverzetük ellenére (megfelelő, feladatorientált képesség-kiegészítéssel) időben és hatékonyan tudnak fellépni a világ bármely pontján és konfliktusában.

Hét az egyben

    Ha meg akarunk ismerni egy szervezetében, felszerelésében, fegyverzetében és képességeiben is univerzális alakulatot, csak Szolnokig kell mennünk: az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj valóban unikumnak számít.

Légi Roham 2009

    A szolnoki helikopterbázis rendszeres (zászlóaljszintű, éleslövészettel egybekötött) légiroham-gyakorlatát idén összhaderőnemivé tették. A gyakorlat alkalmat adott arra is, hogy a helikopteresek, a gyorsreagálású, valamint a különleges erők egy VIP-mentési akció során teszteljék többek között az együttműködési képességüket.

Szpecnaz

    Az orosz különleges rendeltetésű csapatokról nagyon kevés információ kerül nyilvánosságra. Leginkább a szovjet időkből kiszivárgott adatokra támaszkodhatunk. A Szpecnaz katonáinak feladata jelenleg is az, ami korábban volt: az ellenséges területeken kell minél nagyobb károkat és zavart okozniuk.

Az emlékezet katonája

    Magó Károly, az MH 86. Szolnok Helikopterbázis főtörzsőrmestere, üzemeltetett igazi vadászgépet, mesterfokon épített alig húszcentis maketteket, és kutatott a földben, légi harcokban lezuhant világháborús gépek után.

Légcsavarosok

    A légi szállítás igazán a második világháborúban kapott nagyobb figyelmet. Az 1940-es évek eleje óta újra és újra bizonyították fontosságukat a lomha, nagydarab stratégiai szállító-repülőgépek, vagy éppen fürgébb – kisebb taktikai szállítást végző – társaik.

Fuvarosok

    A hadseregek katonáinak és technikai eszközeinek nagy távolságú, gyors áttelepítése elképzelhetetlen a nehéz teherszállító repülőgépek nélkül. A szóban forgó kategóriájú típusokból – költségességük és bonyolultságuk miatt – nincs túl nagy választék, és azokat is csak a nagyobb és tehetősebb országok légierői állíthatták hadrendbe.

Kis méret, nagy tűzerő

    A belga Minimi és a különböző változatai kategóriájukban a legjobb fegyvereknek számítanak. Több mint negyven országban használják ezeket; néhány éve már a Magyar Honvédségnél is hadrendben van.

Nem csak a húszéveseké a világ

    A német haditengerészet (Bundesmarine) legnagyobb harcértékű felszíni egységei a sokoldalú fregattok, melyek két századba szervezve a 2. hajóraj (Einsatzflottille 2) állományába tartoznak. Ezek közül legnagyobb létszámban a Bréma-osztály egységei állnak hadrendben, szám szerint nyolc hajó alkotja a felszíni flotta Wilhelmshafenben állomásozó 4. századát.

Ha egyedül nem megy…

    A tandem-ejtőernyőzésben profi páros-ugró pilóta ismertet meg a zuhanás csodálatos élményével. Magyarországon általában 4000 méter magasságból ugranak ki a helikopterből vagy repülőgépből, és az 1500 méter magasságban történő nyitásig (egy átlagos testsúlyú ugróval) óránként 200-210 kilométeres sebességgel süvöltenek egy percig lefelé. Tessék csak lassan hatvanig számolni!

Iraki utakon

    A Hétmérföldes surranó című rovat ezúttal iraki „látogatásra" csábítja az olvasót. A Magyar Honvédség Szállítózászlóalja 2003-tól három váltásban vett részt az Iraki Szabadság Hadműveletben (Operation Iraqi Freedom). Katonáink szolgáltak Bagdadban a koalíciós erők főparancsnokságán, Babilonban a lengyel vezetésű többnemzeti hadosztály törzsében, és Al Hillahban, a magyar zászlóaljnak otthont adó bázison.

Dr. Királylány

    Állítólag minden kislány dédelgetett álma, hogy elinduljon egy szépségversenyen, és koronát nyerjen. Dr. Kávássy Leila azonban már jogászi diplomával a zsebében, huszonnégy évesen döntött úgy: szerencsét próbál egy televíziós produkcióban. Épp csak lemaradt a harmadik koronáról. „Ezen a legtöbben keseregnének, de én nagyon boldog voltam, hogy bekerültem a legjobb hétbe… Ennél már csak akkor lennék boldogabb, ha bekerülnék a katonai ügyészségre" – nyilatkozta a magazinnak Dr. Királylány.

Az igazi varázslat

    Éjszaka általában a múzeum is kihalt – senki sem tudja, mi történik ilyenkor odabenn. Lehet, hogy a nappal mozdulatlan tárgyak, figurák ilyenkor életre kelnek? Lehet, hogy csaták dúlnak ilyenkor a Hadtörténetiben? Erre csak az kaphatott választ, aki a „magyar vitézség örökös dicsőítésére szolgáló kincsesházba" látogatott a Múzeumok éjszakáján.

Koszovóba készülnek

    Zárógyakorlattal fejezték be felkészülésüket a missziós feladatok teljesítését a koszovói Pecben rövidesen megkezdő MH KFOR-kontingens tagjai. A magyar katonák a KFOR MNTF(W) – KFOR Többnemzeti Harcászati Kötelék (Nyugati-szektorparancsnokság) – parancsnokának műveleti irányítása alatt hajtják végre válságkezelési és békefenntartói feladataikat.

Ügyelt a részletekre

    A történelmi zászlósor nem lenne teljes II. Rákóczi Ferenc lobogói nélkül, már csak azért sem, mert a fejedelem rendkívül nagy figyelmet fordított az első számú katonai jelképre.

A név kötelez

    „Nomen est omen" tartja a mondás, és Igaly Diána esetében ez igaz is. Édesapja vágya volt, hogy ha leánya születik, akkor a Diána nevet kapja. Büszke is a nevére, és sportteljesítménye – így athéni aranyérme is – igazolja, a lőállásban ő a korongvadászat földi istennője.

M&M

    Nem, nem az édesség, hanem Marder és Mitte, azaz magyarul: menyét és középen… A minivilágról szóló újabb írásban bemutatkozó makett pontos típusneve: Marder III M sd. Kfz. 138/2. A középső M betű (mitte) arra utal, hogy az előző típushoz képest a motort hátulról középre helyezték, ezáltal hátul „kényelmes" küzdőtér alakult ki. A Marder páncélvadász-család ezen utolsó tagját még 1944-ben is gyártották.

Ikervár a Duna két partján

    Hiába teltek-múltak az évek, sőt az évszázadok: Komáromban mindig állt legalább egy vár. De inkább több…

Hadikrónika – július

    Mi is történt 1456. július 22-én Nándorfehérvárnál, 1830. július 5-én Algériában, 1936. július 17-én Spanyolországban? Ilyen és hasonló érdekes témákról kaphat rövid és precíz információt az olvasó, aki még könyvet is nyerhet, ha pontosan válaszol a hónap hadtörténelméhez kapcsolódó kérdésre: Melyik börtönt ostromolta meg Párizs népe 1789. július 14-én?