Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar-svéd törzsmegbeszélést tartottak

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2023. július 5. 13:44

Johan Pekkari svéd vezérőrnagy, a Svéd Királyság Stratégiai Tervek és Politikai Igazgatóságának vezetője udvariassági látogatást tett, majd törzsmegbeszélésen vett részt a Honvédelmi Minisztériumban július 5-én, szerdán.

LALA2788

A magas rangú vendéget, aki a svéd fegyveres erők hadműveleti tervezési, stratégiai tervek, nemzetközi kapcsolatok, katonai stratégiai funkciók koordinálása, valamint kutatás-fejlesztés irányításáért felel, Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese fogadta a tárca Balaton utcai objektumában.

Kajári Ferenc vezérőrnagy rövid megbeszélést folytatott Pekkari vezérőrnaggyal, ezt követően a svéd és magyar delegáció plenáris ülésen vett részt, amelyen a felek a magyar és svéd biztonsági helyzetet, az orosz-ukrán háborút, a nemzeti hadsereg fejlesztését, a szövetségessé válás tapasztalatait, valamint a NATO-integrációval kapcsolatos magyar álláspontot vitatták meg. A szakmai tanácskozáson elhangzott: a svéd-magyar védelmi kapcsolatok kiterjedtek, a katonai és védelemgazdasági szintű együttműködésben a felek kölcsönös bizalomra és a másik megértésére törekvő, nyílt és őszinte kommunikációt folytatnak egymással.

LALA2826

A Johan Pekkari vezérőrnagy által vezetett svéd katonadiplomáciai küldöttséget Stefan Fredriksson alezredes, Svédország Budapestre akkreditált véderőattaséja, Fredrik Lindvall nemzetközi kapcsolatokért felelős szakértő és Mikael Yvling százados alkotta. A magyar delegációt dr. Sticz László vezérőrnagy, az MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság parancsnoka, Simon Géza ezredes, a HVK Haderőtervezési Csoportfőnökség megbízott csoportfőnöke és Kerékgyártó Ferenc alezredes, a HVK Vezérkari Iroda Nemzetközi Osztály osztályvezető-helyettese képviselte.

Johan Pekkari vezérőrnagy január óta tölti be a stockholmi székhelyű Stratégiai Tervek és Politikai Igazgatóságának vezetői pozícióját.