Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar–szlovák kétoldalú védelmi együttműködésről szóló megállapodást írtak alá Pozsonyban

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium |  2021. június 18. 10:29

A GLOBSEC Bratislava Fórum 2021 nemzetközi biztonságpolitikai konferencia margóján dr. Németh Gergely, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára a 2021. évre vonatkozó magyar–szlovák kétoldalú védelmi együttműködésről szóló megállapodást írt alá Martin Sklenárral, a szlovák Védelmi Minisztérium Védelempolitikai Szekció főigazgatójával június 17-én, csütörtökön.

Pozsony_biztpol_megáll (1)

A szerződés a két ország közötti védelmi és katonai együttműködés területeit, illetve a 2021-ben tervezett közös tevékenységeket tartalmazza. A megállapodás aláírását követően a két védelempolitikai igazgató áttekintette az aktuális kétoldalú kérdéseket a védelem területén, kiemelten Magyarország V4 soros elnöki időszakának célkitűzéseit.

A június 15. és 17. között megrendezett GLOBSEC Bratislava Fórum 2021 elnevezésű nemzetközi konferencián a Honvédelmi Minisztériumot a védelempolitikáért felelős helyettes államtitkár képviselte. A 2005. óta minden évben megrendezett biztonságpolitikai konferencia 2021-es mottója „Let’s rebuild the world better”, mivel a konferencia fő témája a COVID–19 koronavírus-járványt követő világ biztonsági helyzetéről szólt, de nagy hangsúly helyeződött a június 14-ei NATO-csúcstalálkozó eredményeire és döntéseire, valamint a június 16-ai Biden–Putyin találkozóra is.

A konferencia védelemmel kapcsolatos paneljeinek központi kérdése az aktuális biztonsági kihívások, a NATO 2030 Stratégiai Koncepció és az EU Stratégiai Iránytű koncepciója állt. A zártkörű rendezvényeken - többek között - a hibrid fenyegetésekkel kapcsolatos kérdésköröket tekintették át, mint a transzatlanti térség, kiemelten Közép-Európa biztonságát meghatározó tényezőt. A védelmi fórum keretében nagy szerepet kapott a haderő korszerűsítésének keretében a kormányzati szektor és a hadiipari cégek kapcsolatrendszere, illetve a védelmi célú kutatás-fejlesztés fontossága. A GLOBSEC-konferencián nemcsak a világ meghatározó biztonságpolitikai szakértői, hanem politikai vezetők is kifejtették véleményüket az aktuális biztonsági kérdésekben. Videónyilatkozatában áldását adta a konferenciára I. Ferenc pápa is, valamint a helyszínen három államfő és három miniszterelnök vitatkozott Európa jövőjéről, illetve számos miniszter is megnyilvánult a biztonságot érintő kérdésekben, amelynek célja volt, hogy a résztvevők jobban megértsék a biztonsági folyamatokat. A panelbeszélgetéseken aktív viták alakultak ki a felek között, amelyet befolyásoltak a közönség sokszor provokatív kérdései és a nézők véleményei egyes kérdésekben.

A tizenhatodik alkalommal megtartott GLOBSEC biztonságpolitikai fórumot 2021-ben a járvány miatt – 2020-hoz hasonlóan – hibrid változatban bonyolították le, így a többszáz jelenlévő mellett ezrek követték a konferencia eseményeit az interneten keresztül, valamint számos előadó videokonferencia keretében vett részt a panelekben, így a járvány ellenére olyan előadók is „jelen lehettek”, akik a világ másik felén voltak.

A GLOBSEC-konferencia több mint másfél évtizedes története a közép-európai térség biztonság- és védelempolitikai egyeztetési fórumaként kezdődött és napjainkra – a Müncheni Biztonságpolitikai Fórumhoz hasonlóan – meghatározó európai eseménnyé fejlődött, ahol a világ legnevesebb biztonságpolitikai szakértői is részt vesznek, valamint egyre több ország vezetői is kifejtik a véleményüket.

Pozsony_biztpol_megáll (2)
×