Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyarország elkötelezett NATO-tagként fejleszti haderejét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: nato.int, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Facebook-oldala |  2024. február 15. 18:08

A NATO nemzeti haderőkből áll, ezért minden tagállamnak szükséges fejlesztenie haderejét; Magyarország, mely elkötelezett a NATO-tagsága mellett, így is tesz – jelentette ki a honvédelmi miniszter Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek tanácskozását követően, február 15-én.

nyito

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az MTI-t tájékoztatva beszámolt arról, hogy egyre több tagállam tervezi elérni azt a NATO-követelményt, hogy a hazai össztermék (GDP) legalább két százalékát fordítsa védelmi kiadásokra. Ezt az elvárást Magyarország már 2023 óta teljesíti, ami nem csak a védelmi szövetség elismerését vívta ki, de garanciája is annak, hogy a magyar kormány elkötelezett a magyar emberek biztonságának szavatolása és a NATO követelményének teljesítése iránt.

Hangsúlyozta: a mostani brüsszeli értekezlet ismételten rávilágított arra, hogy a tagállamoknak jelentősen többet kell beruházniuk biztonságukba. Ez nem egy fájdalommentes folyamat, ugyanakkor a szükséges képességek biztosításához elengedhetetlen, hogy az összes tagállam teljesítse a tavaly, a vilniusi NATO-csúcstalálkozón megújított védelmi beruházási kötelezettségvállalást, és minél előbb a hazai összetermékének legalább 2 százalékát költse védelmi célokra – húzta alá.

428336873_373291258751986_8967795518169814140_n

Elmondta: a miniszteri találkozó kiemelt feladata volt, hogy áttekintse és előkészítse a NATO fennállásának 75. évfordulóját is ünneplő júliusi, washingtoni állam-, illetve kormányfői találkozó védelmi kérdéseit. Ezek közül kiemelkedik a szövetségesek kollektív védelmének erejét és hatékonyságát tovább fokozó tervek véglegesítése is – részletezte.

„A megbeszélésen hangsúlyosan került szóba a védelmi ipari kapacitások bővítésének szükségessége is, amelyben hazánk szintén élen jár, hiszen az ukrajnai háborút megelőzően már megkezdte a hazai védelmi ipari bázis kiépítését. Ennek jelentőségét az eltelt időszak többszörösen is visszaigazolta” – fogalmazott a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf aláhúzta: Magyarország számára kiemelten fontos a NATO keretében tett vállalások teljesítése, akár a képességfejlesztés, akár a műveleti hozzájárulás, akár a pénzügyi kötelezettségek terén. A miniszter kijelentette: „ezzel együtt nem dőlhetünk hátra. Tovább kell folytatnunk a Magyar Honvédség modernizációját, ráadásul a szövetség keleti szárnyán elhelyezkedő tagállamként jelentős részt kell vállalnunk a NATO védelmi képességeinek erősítésében.”

428442824_373291412085304_6763522682381570323_n

Hozzátette: Magyarország prioritásként kezeli a Székesfehérváron települt NATO Közép-európai Többnemzeti Hadosztályparancsnokság további erősítését a másik két keretnemzettel, Horvátországgal és Szlovákiával partnerségben.

A miniszter közölte továbbá, hogy a csütörtöki értekezlet keretében tartott NATO-Ukrajna Tanács ülésén az ukrán védelmi miniszter tájékoztatást adott az ukrajnai helyzetről, ennek kapcsán pedig a szövetségesek áttekintették az Ukrajnának nyújtott támogatásokat. A tagállamok döntő többsége továbbra is a harc folytatását és a fegyverszállításokat sürgeti – mondta. Szalay-Bobrovniczky Kristóf ezzel összefüggésben leszögezte, Magyarország álláspontja változatlan: nem szállít fegyvert, és kiáll amellett, hogy csak a mielőbbi tűzszünet és a béketárgyalások vethetnek véget a háborúnak.

miniszteri ossz
Kapcsolódó cikkek