Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Maliba készülnek

Szöveg: Kelemen Ilona | Fotó: a szerző felvételei |  2021. március 30. 8:26

Az Európai Unió Mali Kiképző Misszió (EUTM Mali) egyéni - azaz törzs, valamint kiképzői - beosztásaiba tervezett katonák részére tartottak békeműveleti felkészítést Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban, március 22-26. között. Az egyhetes kiképzés az egyenruhások részére misszió-orientált, hadszíntér-specifikus felkészítést nyújtott.

EUTM_Mali_felkészítés (1)

A felkészítés során szó esett a régió katonaföldrajzáról, a műveleti területen jellemző vallási, kulturális különbségekről, az esetleges biztonsági kockázatokról, a veszélyek kezeléséről, valamint a térség közegészségügyi és járványügyi helyzetéről. A leendő békefenntartók mindezek mellett részt vettek médiakezelési, tárgyalástechnikai, valamint elektronikus információ- és dokumentumvédelemről szóló előadásokon, pénzügyi, biztosítási és vámtájékoztatón, valamint elsajátították az angol nyelvű rádió hírváltás, illetve a vezetéstechnika szabályait.

Kiképzésük során megismerkedtek a fogvatartás során alkalmazandó viselkedési szabályokkal is, emellett külszolgálati tapasztalatokkal rendelkező katonák osztották meg élményeiket és hasznos tanácsokkal látták el a felkészülőket.

Az Európai Unió Mali Kiképző Misszió (European Union Training Mission in Mali – EUTM Mali) váltóállományának célfelkészítése oklevélátadással ért véget.