Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Meghívó a Ramadánt követően

Szöveg: kormany.hu |  2011. szeptember 6. 8:18

Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) tizedik és tizenegyedik váltásának parancsnoka közös ebédre hívta meg a tartomány vezetőségét a Pol-e Khomri Nőügyi Hivatalhoz Afganisztánban. A megjelent vendégek között ott volt a Tartományi Tanács vezetője, a hivatalok vezetői és a tartomány egyik parlamenti képviselője is. A résztvevők megköszönték az MH PRT közreműködését és a meghívást.

A rendezvényen együtt étkeztek a férfiak és a nők. Ez nagy előrelépés, hiszen Afganisztánban a tálib-rendszer óta a két nem képviselői az ünnepeken külön helyiségekben fogyasztják az ételeket. A díszebédet követően összesen hatvanegy élő birkát osztottak szét a meghívott vezetők, valamint a beosztottjaik között a PRT parancsnoka felajánlásának köszönhetően.

A Ramadán (böjti hónap) a Hold naptár kilencedik hónapja, egyben a legszentebb hónap az Iszlám világban. Ez a naptár tizenegy nappal kevesebbet tartalmaz, mint a Gergely naptár. Ekkor küldte le Allah a Koránt Mohamed prófétának. Ramadánkor kell a múlt hibáit jóvátenni és ebben az időszakban különös figyelmet kell fordítani a próféta tanításaira. Az iszlám országokban a Ramadánt követő három nap nemzeti ünnep. Ez az – arab elnevezés szerint „EID" – idén augusztus harmincadikán kezdődött. Az „Eid" eredetileg arab kifejezés, jelentése összegyűlni, ünnepelni. Afganisztánban a böjtölést követő három napot kis eid-nek nevezik, amit negyven nappal később követ a „nagy", ilyenkor négynapos munkaszüneti napot tartanak.

(MH PRT szóvivő)