Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megkezdődik a finn Mi-8-asok kivonása

Szöveg: JETfly |  2010. május 17. 15:01

A finnek rövidesen, pár hónap múlva kivonják az utolsó két Mi-8T szállítóhelikopterüket is a hadsereg állományából. A hadügyminisztérium még nem döntött a helikopterek végleges sorsáról, hogy eladják-e őket, vagy pedig múzeumba kerüljenek. A finn fegyveres erők összesen 11 darab Mi-8-ast rendszeresítettek, melynek első példányát 1973-ban adták át.

A kivonásra ítélt helikopterek 1981 óta szolgálnak a finn hadsereg kötelékében. Érdekesség, hogy a helikoptereket úgy vonják ki, hogy azok még nem repülték ki az üzemidejüket, így további két évig még üzemben tarthatóak. Jelenleg ezek a forgószárnyasok az Utti légibázison állomásoznak.

A HS-11 és a HS-13 lajstromjelű gépek kivonását azzal is magyarázzák, hogy ritkán használják őket, és leváltásukra új, NH90-es helikopterek érkeznek. A Mi-8-asok 2010-ben mindösszesen kilenc(!) órát repültek, tehát szintén az Utti légibázison állomásozó új NH90-esekkel végzik a repülései feladatok nagy részét. Várhatóan 2012 végéig Finnország még 13 darab NH-90-es helikoptert vesz át.

1595901936