Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megnyitották a Load Diffuser harcászati gyakorlatot

Szöveg: honvedelem.hu |  2010. április 26. 15:12

Április 26-án ünnepélyes keretek között nyitották meg a Load Diffuser 2010 magyar-amerikai nemzetközi harcászati gyakorlatot, a kecskeméti repülőbázison. A ceremónián felsorakozott az amerikai Ohio-i Nemzeti Gárda, a Magyar Honvédség 12. Arrabona légvédelmi rakétaezred és a MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis kijelölt állománya.

A nemzeti himnuszokat a Magyar Honvédség légierő zenekara játszotta, majd az amerikaiak képviseletében Nathan D. Thomas alezredes, magyar részről pedig Zsámboki Tibor ezredes, a bázis parancsnokhelyettese köszöntötte a résztvevőket. Az ezredes beszédében elmondta, hogy a gyakorlat során lehetőség nyílik nemzetközi együttműködésre és alkalom adódik hazai és a nemzetközi feladatok gyakorlására is. A gyakorlat jó alapot teremt, hogy megismerjük egymás feladatrendszereit és egy esetleges közös feladatnál elősegítse a problémamentes feladatvégrehajtást.

A Load Diffuser lényege

A gyakorlaton magyar részről JAS–39 Gripen, MiG–29 Fulcrum vadászrepülőgépek, illetve különböző légvédelmi rakétaeszközök vesznek részt, míg nyolc F–16 típusú vadászrepülőgép az Egyesült Államok Ohio-i Nemzeti Gárda 178. Vadászrepülő Ezredét képviseli. Korábban, két évvel ezelőtt már sor került hasonló gyakorlatozásra.
Akkor a Louisiana Nemzeti Gárda F–15 Eagle típusú gépei vettek részt a közös légi műveletekben.

A közös repülőkiképzésre érkezett amerikai repülőgépek és azok személyzete tökéletes partner a gyakorlatnak otthont adó magyar fél számára, hiszen együttműködésüknek köszönhetően lehetőség nyílik a NATO-ban alkalmazott támadó és védelmi légi-szembenállási műveletek önállóan és kötelékben végrehajtott begyakorlására, illetve a légvédelmi irányító egységek gyakoroltatására.
Az Egyesült Államok is fontosnak tartja, hogy folyamatosan részt vegyen ezen a gyakorlaton, hiszen ez is egy kiváló alkalom a Magyarországgal való együttműködésre, és így együtt erősítik a szövetségi képességeket a közös biztonsági érdekek mentén. A gyakorlat során a résztvevő állomány a repülési feladatokra kijelölt légtereket használja.

Ez a két hét során az alábbi nagyvárosok térségét érinti: a nyugati országrészben Pécs, Kaposvár, Baja, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Keszthely, Szombathely, míg keleten Eger, Miskolc, Debrecen, Füzesabony, Kazincbarcika, Hajdúszoboszló. Mind az alakulat, mind a gyakorlaton részt vevő amerikai fél repülőgép-vezetői szigorú – polgári és katonai – előírások, szabályok szerint hajtják végre a repülések tervezését és végrehajtását.
A pilóták a gyakorlat teljes időtartama alatt betartják a repülésekre vonatkozó előírásokat, így az ilyen esetre vonatkozó magassági korlátokat is. A bázis vezetése nem csak a környéken élőket figyelmeztette az elkövetkezendő időszak várható zajterhelésére, hanem a különböző sportrepülő szakosztályokat, illetve a civil repülés szegmenseit is megkereste a várható légtérkorlátozásokkal kapcsolatban.

A Kecskeméten megrendezésre kerülő gyakorlatra az Ohioi Nemzeti Gárda 8 darab F-16-ossal és a hozzájuk tartozó kiszolgáló személyzettel érkezik. Az ohióiak már 2001-ben is ellátogattak Magyarországra, az akkori gyakorlat alatt Taszárra települtek.

A légterek pontos elhelyezkedése és az igénybevétel ideje a Hungarocontrol oldalán található.

 

Szöveg: Tóth László, Gyuris Szilvia / honvedelem.hu
Fotó: Gyurákovics László