Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Merénylet egy amerikai támaszpontnál

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. november 13. 10:08

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát pénteken az amerikai erők Kabul melletti egyik támaszpontjánál. A támadásban hatan megsebesültek.A támadás a Phoenix nevű logisztikai bázistól mintegy száz méterre történt. A fővárost Dzsalálábáddal összekötő útnál fekvő támaszpontot más NATO-országok katonái is használják.

A kabuli rendőrség nyomozati osztályának vezetője a brit hírügynökség szerint elmondta, hogy az öngyilkos merénylő gépkocsijával belehajtott egy polgári gépkocsikonvojba. A támadásban hat polgári személy sebesült meg, hárman közülük külföldiek. Azt nem közölte, hogy a külföldiek mely országok állampolgárai.

A francia hírügynökség ugyanerre a rendőrparancsnokra hivatkozva úgy számolt be a támadásról, hogy az öngyilkos merénylő a nemzetközi katonai erők egyik járművébe hajtott bele, és a hat sebesült közül három külföldi katona, lehetséges, hogy amerikai.

A támadás elkövetőjeként a tálibok jelentkeztek. Szóvivőjük, Zabiulla Mudzsahid megerősítette, hogy a merénylő egy gépkocsival követte el az akciót. Õ is azt állította, hogy katonai konvojt támadtak meg.