Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama a hazatérő veteránok alkalmazását sürgette a munkaadóktól

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. november 13. 8:14

A befejeződő iraki és afganisztáni háború veteránjainak alkalmazását sürgette az önkormányzatok és az üzleti élet vezetőitől november 11-én, pénteken, a veteránok napján, az arlingtoni katonai temetőben elmondott beszédében Barack Obama amerikai elnök.

„Gazdaságunknak szüksége van hatalmas tehetségükre és különleges tudásukra" – hangsúlyozta az elnök. A veteránok napját megelőzően, csütörtökön amerikai cégek egy csoportja 100 ezer veterán alkalmazását fogadta meg.

Ugyancsak csütörtökön a szövetségi szenátus – a kétpárti együttműködés ritka példájaként – megszavazott egy törvénytervezetet, amely adókedvezményeket biztosít azon vállalatok számára, amelyek munkát adnak a veteránoknak vagy házastársaiknak. A jogszabályt – amely része volt Obama eredeti munkahelyteremtő csomagjának is – vélhetően a képviselőház is támogatni fogja.