Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Obama Aung Szan Szú Kji szabadon engedését követeli

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. június 19. 16:12

A Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji mianmari ellenzéki vezető szabadon engedését követelte Barack Obama amerikai elnök a délkelet-ázsiai ország katonai kormányzatától abból az alkalomból, hogy a házi őrizetben lévő Szú Kji szombaton tölti be 65. életévét.

Obama helyi idő szerint pénteken Washingtonban kiadott közleményében az összes mianmari politikai fogoly azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását is követelte, valamint szorgalmazta, hogy az ázsiai országban kezdjenek párbeszédet a nemzeti megbékélésről.

Aung Szan Szú Kji az elmúlt 21 évből 15-öt börtönben vagy házi őrizetben töltött, mert a demokráciáért küzd a katonai kormányzat által irányított országban.

Szú Kji pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) 1990-ben megnyerte a parlamenti választásokat, a junta azonban meggátolta hatalomra jutását.

Az Egyesült Államok szankciókat tart érvényben Mianmar ellen az emberi jogok megsértése miatt. Az Obama-kormányzat tavaly szeptemberben úgy döntött, azzal igyekszik elősegíteni a demokratikus reformokat, hogy megpróbál közeledni a juntához. Kurt M. Campbell, az amerikai külügyminisztérium kelet-ázsiai és csendes-óceáni ügyekkel foglalkozó államtitkár-helyettese májusi mianmari látogatása után azonban kifogásolta, hogy Rangun egyetlen olyan ügyben sem lépett előre, amely útját állja a kétoldalú kapcsolatok javulásának.

Címkékjog