Októbertől magyar irányítás alá kerül a kabuli reptér
Szöveg: MTI/honvedelem.hu | 2008. szeptember 16. 13:28Októbertől fél évre átveszik az afganisztáni főváros nemzetközi repülőterének irányítását a magyar katonák – közölte Domján László ezredes, a Magyar Honvédség műveleti központjának parancsnokhelyettese az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának keddi ülésén. A testület általános vitára alkalmasnak találta az ezzel kapcsolatos kormánydöntésről szóló beszámolót.
A 75 katonából álló alegység kitelepülése már megkezdődött, és október 1-ével átveszik a kabuli repülőtér üzemeltetési feladatait. Ezt a feladatot hat hónapra vállalta a Magyar Honvédség.
A katonák egyebek között légiforgalmi irányítási feladatokat végeznek majd, valamint a repülőtér zavartalan üzemeltetéséhez szükséges feladatokat látják el.
A repülőtér üzemeltetését végző csoportra vonatkozó hozzájárulás mellett a határozat engedélyezi harminc összekötő tiszt Afganisztánba küldését, illetve azt, hogy a NATO-parancsnokságokon szolgálatot teljesítő katonákat műveleti területre vezényeljék.
A beszámolóból az is kiderül, hogy a kormány augusztus 13-ai ülésén elfogadott határozatában az afganisztáni tartományi újjáépítési csoport létszámkeretét 210-ről 240-re módosította.
A létszámemeléssel javítani kívánják az újjáépítési csoport rádióelektronikai felderítő képességét, a helyi lakossággal történő együttműködésre irányuló tevékenységet, valamint az őrzés-biztosítási feladatok ellátását is.