Önkéntes sírgondozás a debreceni Hősök Temetőjében
Szöveg: honvedelem.hu / bocskaidandar.hu | 2012. május 22. 11:232012. május 18−19-én rendezték meg a Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretethíd nevű Kárpát-medencei református önkéntes programját. Az önkéntes munkavégzéshez több mint tízezren csatlakoztak, idén először a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és a Dóczy Református Gimnázium KatonaSuli-programos diákjai is, akik a Honvédség és Társadalom Baráti Kör szervezésében hadisírgondozáson vettek részt a Hősök Temetőjében.
„A Magyar Református Szeretetszolgálattal eddig is nagyon jó kapcsolatot ápoltunk, több
afganisztáni és koszovói misszióhoz ajánlottak fel már fel humanitárius segélyanyagot több
millió forint értékben, vagy támogatták dandárunk rászorulóit, nyugdíjasait" – mondta el
Sajtos Szilárd százados, református tábori lelkész.
„Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár és a Tiszántúli Református Egyházkerület között
nemrégiben aláírt együttműködési megállapodás alapján most a debreceni református
gimnáziumok katonasulis diákjait tudtuk mozgósítani, így megint több dolgot − Szeretetszolgálatot, KatonaSulit és a Bocskai-dandár egyik kiemelten fontos önkéntes
programját − sikerült összekapcsolni" − tette hozzá.
lelkészi elnöke, Papp László, Debrecen város alpolgármestere, és Pál Sándor, a Magyar
Református Szeretetszolgálat Kuratóriumának elnöke nyitotta meg a Nagytemplom mögötti
Füvészkertben. A megnyitón közreműködött a Debreceni Helyőrségi Zenekar is.
Körülbelül száz diák jelentkezett a programra a református gimnáziumokból, akik közül
mintegy hetvenen jöttek el a Honvédtemetőbe. Itt csatlakoztak a dandár katonáiból, a Gábor
Dénes Műszaki Szakközépiskola diákjaiból és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör
fiataljaiból, nyugdíjasaiból álló csapathoz, így szombaton több mint 120 fő végzett önkéntes
munkát a katonasírok között.
Egyesek takarítottak, a korábban levágott füvet szedték össze, míg mások a fejfák
megtisztítását, majd a feliratok rekonstruálását végezték. A nap végére több tucat sírt
újítottak fel. Az önkéntes munkához használt szerszámokat, festékeket, ecseteket, orvosi
gumikesztyűket, illetve a résztvevőknek ásványvizet és némi harapnivalót közösen biztosított
a Honvédség és Társadalom Baráti Kör és a Magyar Református Szeretetszolgálat. A diákokat
a munkavégzés közben meglátogatta a Református Kollégium Gimnáziumának igazgatója is,
aki ígéretet tett arra, hogy a jövőben is támogatni fogják a hadisír-gondozási programot.