Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Orosz Tigriseket rendelt Uruguay

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu / Lenta.ru |  2011. május 17. 20:22

Uruguay úgy döntött, hogy orosz, Tigris típusú, többcélú páncélozott gépjárműveket kíván beszerezni. A hírt az orosz állami cég, a „Rosztechnológia” képviselője Anatolij Zujev jelentette be Argentínában. Zujev elmondta, hogy a megállapodást 2011. április 28-án írták alá a felek.

„Uruguay belügyminisztériuma nagyon sokat vár ezektől a járművektől az egyre nagyobb méreteket öltő kábítószer kereskedők elleni harcban", – mondta a „Rosztechnológia" képviselője. A szerződés ellenértékét éppen úgy nem hozták nyilvánosságra, mint ahogy arról sem közöltek információkat, hány páncélozott járművet vásárol Uruguay.

Uruguay az első latin-amerikai ország, amely a Tigrisek beszerzése mellett döntött. Zujev emlékeztetett arra, hogy korábban Brazília is tesztelte a páncélozott járművet (erről lapunk is beszámolt), azonban szerződéskötésre ez idáig nem került sor.

A jármű érdekessége, hogy annak mozgatásáról egy amerikai, 204 LE-s, Cummins B205 típusú dízelmotor gondoskodik.

CímkékNATO