Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öt éves – mégsem jár gyerekcipőben

Szöveg: Varga Erika zászlós |  2008. július 4. 11:14

Az MH Civil Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ 2008. július 01-jén ünnepelte 5. születésnapját. Rózsa Tibor ezredes ünnepi köszöntőjében nosztalgiával beszélt az elmúlt évek nehézségeiről, a fél évtized alatt megtett „rögös” útról, amely bár rövidnek tűnik, mégis bővelkedett feladatokban, kihívásokban és eredményeiben.

Az ünnepségen először felolvasásra került Tömböl László mk. altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának köszöntő levele, melyben kihangsúlyozta, hogy Központunk új képességgel gyarapította a Magyar Honvédség eszköztárát, valamint méltatta szakembereink példamutató felkészültségét és helytállását itthon és a külföldi missziókban egyaránt.

Ünnepi beszédében Rózsa Tibor ezredestől az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, Civil Katonai Kapcsolatok Főnökség főnökétől – akinek nagy szerepe volt a szervezet megalakításában – a kezdetekről hallhattak a megjelentek, míg Boldizsár Gábor alezredes, az MH CKELMK parancsnoka a jelenről és jövőről beszélt.

1595877945
„Bár mondhatnánk, még „gyerekcipőben járunk", azért az évek során megszerzett tapasztalatok és tudás vezetett ahhoz, hogy ma már a Magyar Honvédségben elfogadottá és meghatározó vált a CIMIC és PSYOPS képesség. Ehhez azonban szükség volt gondolkodás váltásra és nyitottságra is. Hiszen a műveletek komplex kihívásaira komplex választ kell adni és ennek csak egyik eleme a katonai erő, jelenlét. A másik eleme a civilekkel való közös együttműködés a biztonság stabilitásáért. Egységesíteni kell az erőinket, de ezt úgy és csak akkor tudjuk megtenni, ha ismerjük Õket. Az, hogy ma itt tartunk, részben segítő munkájuknak is köszönhető. Tudom, hogy az elkövetkezendő időszak még több feladatot és áldozatkészséget tartogat számunkra, amely sok lemondással jár majd. Bízom azonban abban, hogy ezeket a kihívásokat is ugyanolyan kitartóan fogjuk végrehajtani, ahogy eddig is tettük."