A kén égetésétől Ypres-ig
Szöveg: Kecskeméti József | 2008. július 4. 11:13“Az, hogy egy olyan mérgező párát, ami embereket ölne meg anélkül, hogy azok szenvednének, érthetetlen miért kell megfontolni. A háború rombolás, és ha legkisebb szenvedéssel csinálhatják, akkor hamarosan be fogják fejezni a barbár módszereket a nemzeti jogokat védők. Kétségkívül idővel kémiát fognak arra használni, hogy csökkentse a harcosok szenvedését, és ráadásul használható halálra ítélt bűnőzök esetében is.” – vetette papírra e szavakat lord Playfair brit vegyész 1854-ben
A Szevasztopol ostrománál kialakult patthelyzetet akarta így megoldana. A javaslatot „megfontolta" az akkori brit miniszterelnök, lord Palmerston is. Azonban bevetését a hadianyagügyi bizottság. Indoklásuk szerint a cianiddal töltött tüzérségi fegyver a „hadviselés rossz módja". A különböző vegyi anyagoknak a háborúkban való alkalmazására azonban már korábbról is fellelhetőek utalások. Meglepő módon Leonardo da Vinci a XV. Században javasolta az arzén és a rézrozsda egy összetevőjének használatát. Szavai szerint: „vess be por mérget a gályákon. Finomított arzén szulfidját, mésszel keverve, és porított rézrozsdát dobhatnak ellenséges hajók között kicsi hajítófák segítségével, és mindazok kik belélegezik a port, a tüdőik megfojtottá fognak válni."
Kínától Lengyelországig
Ekkor a Kínában működő Mohist szekta írta le, hogy miként alkalmazható mustár és egyéb mérgező növények elégetés során keletkező füstje a hadviselésben. Más kínai írások is tartalmaznak arról szóló „recepteket", hogy miként lehet irritáló, vagy éppen mérgező füstöt előállítani. Erre több száz metódus lelhető fel, miként arra is, hogy hogyan lehet alkalmazni azokat. Sőt. A dokumentumokban az is fellelhető, hogy 178-ban, egy parasztfelkelés leverése érdekében arzént és meszet vetettek be a levegőben szétszórva. Nem csak a Kelet járt élen ezekben a „fejlesztésekben". Időszámításunk előtt V. században Görögországban a peloponészoszi háborúból van írásos anyag arról, hogy a spártaiak fa és kén keverékét égették el az ostromlott várfal tövében. Solon pedig Cirrha ostrománál megmérgezte a város vízvezetékét. Egy lengyel történetíró, Jan D³ugosz pedig 1241-ből számol be arról, hogy a mongol hadsereg mérgező gázt vetett be egy ütközetben.
Nyolcvanötezer halott
Ezen előzmények után nem is volt kétséges, hogy előbb-utóbb széles körű alkalmazására is sor kerül. Annak ellenére, hogy már a XIX. században nemzetközi dokumentumokban is megtiltották alkalmazásukat. Az első világháborúban azonban többször is bevetették ezeket a fegyvereket. Bár mindenkinek az ypres-i csata jut eszébe az első alkalmazásról, azonban a franciáké a kétes dicsőség. Õk használtak ugyanis először könnygázt egy ütközetben. A németek pedig 1915-ben a bolimow-i csatában vetettek be olyan tüzérségi lövedékeket, melyeket xylyl-brómmal töltöttek fel. Az első széles körű alkalmazására sem kellett sokat várni, hiszen még ugyanabban az évben, a második Ypres-i ütközetben használtak klórgázt, az úgynevezett 60-as magaslat elleni ütközetben: hatezer megerősített hordóban 168 tonnányi anyagot helyeztek el frontvonal négy kilométer hosszú szakaszán.
Mivel azonban e módszer még abban az értelemben nem tartozott a legmodernebb alkalmazások körébe, hogy tüzérségi eszközzel juttassák el az ellenségek állások közé, a jó szélre kellett várni. Ez pedig 1915. április 25-én következett be, amikor az esti órákban feltámadt a nyugati szél. Este 6 órakor a németek kiengedték a klórgázt, mint afféle szellemet Pandora szelencéjéből. Bár a szövetségesek érzékelték a feléjük úszó sárga gázfelhőt, azonban azt nem tudták mire vélni. A gáz hat kilométer hosszan terítette be a francia-algír állásokat, s borzalmas pusztítást végzett a védtelen katonák körében. A frontszakaszt védő 15 ezer francia katonából ötezer azonnal meghalt, míg más több ezer védő vakon, vagy éppen égési sérülésekkel menekült nyugat felé. Mivel a német támadókat sem szerelték fel megfelelő védőfelszereléssel közülük is sokan megsérültek, miközben a védtelen francia lövészárkokat rohamozták. A német parancsnokság – látva, hogy mennyire hatékony az új fegyver, azonnal további gáztámadásokra adott parancsot.
Vétlen áldozatok
Bár a náci Németország a nagypolitika szintjére emelte a vegyi fegyverek kifejlesztését, ennek ellenére sosem vetettek be ilyen eszközt, attól tartottak ugyanis, hogy a szövetségesek is rendelkeznek ilyen eszközökkel, s esetleges alkalmazásuk után szörnyű megtorlásra számíthatnak. Annak ellenére nem tették, hogy – akár véletlenül is –, de különféle idegmérgeket is felfedeztek: így például a szarint és a tabunt. Gerhard Shrader az IG Farben vegyésze 1938-ban saját magán fedezte fel különféle szerves foszfátok borzalmas hatását. A célzott kutatás ezek után indult meg. Elsőként az úgynevezett N-gázt fejlesztették ki, mely 5-15 perc alatt okozott halált. Gyakorlatilag ez volt az első ideggáz. Ezt követte az úgynevezett N-gáz, majd a V-széria, melyet angol tudósok fejlesztettek ki. E sorozatba tartozik a VX kódnevű anyag, mely „főszerepet kapott" a Szikla című filmben is. A sorozatgyártása 1961-ben kezdődött meg, s nagy előnye, hogy kevésbé illékony, mint társai.
Bár konkrét alkalmazása nem történt meg, azonban az ellenfél sakkban tartására használták ezeket a fegyvereket. Németország például azzal fenyegette meg Olaszországot, hogy gáztámadást intéz ellen, amennyiben az kilépne a háborúból. Szintén Olaszországhoz kötődik a vegyi fegyverekkel kapcsolatos – akár véletlennek is nevezhető értelmetlen halál. A náci légierő JU88-as bombázói ugyanis 1943. december 3-án ugyanis lebombázták Bari kikötőjét. A támadás során elsüllyesztették a SS John Harveyt. Az amerikai csatahajó nagy mennyiségű mustárgázt szállított a térségbe, éppen azért, hogy megtorlásként be lehessen vetni, ha ilyen támadás éri a szövetséges erőket. Mivel a rakomány titkos volt, az orvosok nem tudták miként kezeljék azokat az embereket, akik a „fertőzött" vízzel érintkezve szenvedtek súlyos sérüléseket. Az amerikai hadsereg adatai szerint 69 polgári és 628 katonai tengerész halt meg a mustárgáztól.
