Párizs szinte veszteségek nélkül szabadult fel

A francia fővárost a Fall Gelb nevű hadjárat során foglalták el a német csapatok. A hadművelet fő célja Franciaország leigázása volt, melyhez Luxemburgon, Belgiumon és Hollandián keresztül vezetett az út. A harcok során a legnagyobb ütközet Dunkerque kikötőjénél zajlott le. A hatalmas véráldozattal járó harcokat azonban Adolf Hitler egy napra felfüggesztette, és ennek köszönhetően mintegy 300-330 ezer főnyi szövetséges haderőt menekítettek ki Angliába. Dunkerque eleste után június 5-én, a Somme vonalán indult az újabb német hadművelet, Párizs pedig június 14-én esett el. Charles de Gaulle a kapitulációt nem sokkal megelőzően Angliába menekült. Franciaország két részre szakadt.

Teherán-Párizs tengely

Bár a szövetségesi veszteségek is hatalmasak voltak, vélhetően még nagyobb számú halottal kellett volna számolniuk a hadművelet során, ha a német hadvezetés időben és nem utolsósorban megfelelő helyen készül fel a partraszállásra. A németek ugyanis azzal számoltak, hogy a várt áttörés a Somme-tól északra történik majd meg. Ennek a számításnak racionális okai voltak. Egyrészt a légierő támogatása itt érvényesülhetett volna a legjobban, s maga az átkelés is itt lett volna a legrövidebb. Nem utolsósorban a Ruhr-vidék is ehhez a térséghez volt a legközelebb. Bár a németek 1942-től egészen 1944-ig építették az Atlanti falat, mely Finnországtól egészen Spanyolországig húzódott volna, s melynek legfőbb célja éppen a szövetségesek partraszállásának megakadályozása volt, éppen a normandiai térségbe jutott a legkevesebb fegyver. A németek a mintegy 2600 kilométeren át húzódó falban kilométerenként csupán egy löveget tudtak beépíteni.

Közbeszól a főváros népe

A június hatodikán kezdődő hadművelet első napján mintegy 50 ezer főnyi szövetséges haderő szállt partra. Nyugat-Európa felszabadításának második felvonása az Epsom Hadművelet volt, mely során július elején az előrenyomuló csapatok felszabadították Caent. Az előrenyomulás egyik mellékzöngéje, hogy a szövetségesek támadása közepette mérgezte meg magát Erwin Rommel tábornok, aki egy légitámadás során megsebesült. Azonban mégsem emiatt követett el öngyilkosságot, hanem mert nevét összefüggésbe hozták a Hitler-elleni merénylettel, s ezért maga a Führer adta neki parancsba, hogy vessen véget az életének. A végső harcok kezdetét az augusztus 15-én kezdődött Üllő Hadművelet jelentette. Ekkor mintegy 50 ezer főnyi szövetséges haderő nyomult be Dél-Franciaországba. Ugyanakkor ez a hadművelet részben már Olaszország ellen irányult, s az előrenyomulni szándékozó brit csapatok megsegítését szolgálta.

Belépés csak fehéreknek

Bár maga a város gyakorlatilag harcok nélkül esett el, egy friss kutatás azonban – legalábbisis – elgondolkodtatóvá teszi a haditettet. A BBC ugyanis nemrégiben hozta nyilvánosságra azokat a dokumentumokat, melyek arról tanúskodnak: a Szabad Franciaország fekete, gyarmati katonái nem vehettek részt Párizs visszafoglalásában. A dokumentumok már csak azért is figyelemreméltóak, mert abban az időben a haderő mintegy kétharmadát éppen ők alkották. Ráadásul Párizs 1940-es elestekor közülük mintegy 17 ezren estek áldozatul a németeknek. Sokukat azután mészároltak le a hódítók, hogy letették a fegyvert. Charles de Gaulle ragaszkodott ahhoz, hogy az ő katonái foglalják vissza Párizst, amibe a szövetségesek bele is egyeztek. Ugyanakkor Eisenhower kabinetfőnöke Walter Bedell Smith vezérőrnagy egy olyan bizalmas dokumentumot jegyzett, melyben azt írta: „több mint kívánatos, hogy a fentebb említett alakulatokban fehérek szolgáljanak". Később, a háború után a feketéket gyakorlatilag leszerelték, vagy inkább szinte száműzték őket a hadseregből, sőt 1959-ben nyugdíjukat is elvették.