Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pekingben tárgyal az amerikai védelmi miniszter

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. január 10. 7:14

Négynapos látogatásra vasárnap Pekingbe érkezett Robet Gates amerikai védelmi miniszter, akinek kínai tárgyalásaival lehetőség nyílik a két ország közötti katonai kapcsolatok javítására – jelentette a Hszinhua hírügynökség. Gates meghívását tavaly októberben Hanoiban az ASEAN védelmi minisztereinek találkozója alkalmával erősítette meg kínai partnere, Liang Kuang-lie (Liang Guanglie).

A tartós és kölcsönös bizalmatlanság légkörét a kétoldalú viszonyban némileg oldotta, hogy a két ország decemberben megtartotta 11. védelmi konzultációját Washingtonban, bő egy hét múlva pedig, január közepén az Egyesült Államokba utazik a kínai államelnök, Hu Csint-tao (Hu Jintao).

A Peking és Washington közötti katonai kapcsolatok azt követően romlottak meg látványosan, hogy az amerikai védelmi minisztérium egy éve bejelentette döntését egy közel 6,4 millió dolláros, Tajvannak szánt fegyvercsomagról. Ezután egyebek mellett elmaradt mindkét ország fegyveres erői vezérkari főnökének a másik országába tervezett útja és Gates már korábban tervezett látogatását sem tartották Kínában időszerűnek.

Gates pekingi vizitjét Pekingben nem kommentálják egyértelmű optimizmussal, az állami médiában megszólaltatott szakértők egy része úgy véli, hogy néhány – Kína alapvető érdekeit érintő – kérdésben nem várható közeledés a felek között. Ezek közé tartozik a tajvani fegyvereladások ügye, és az amerikai haditengerészet és légierő felderítő tevékenysége a Kína kizárólagos gazdasági övezetének tartott területeken, illetve azok felett

„A Kína és az Egyesült Államok közötti katonai cserekapcsolatok helyreállítása nem jelenti azt, hogy ezek az akadályok megszűntek, hanem azt jelzi, hogy Kína hatékony megoldást keres rájuk" – húzta alá a Hszinhuának Luo Jüan (Luo Yuan) a kínai hadsereg katonatudományi akadémiájának kutatója, aki a két ország kapcsolatára alapvetően kiható, meghatározó területnek nevezte a hadseregek közti viszonyt.

A Pentagon sajtóközleményében Gates úgy fogalmazott, hogy a párbeszéd a kínai védelmi erőkkel és az ország vezetőivel nem csak a jobb megértést segíti, hanem hozzájárul a téves következtetések megelőzéséhez és a kommunikációs zavarok elhárításához is.

Az amerikai védelmi miniszter még közvetlenül Pekingbe indulása előtt repülőgépén újságírók kérdéseire egyebek között azt mondta, hogy Kína előrébb tart lopakodó harci repülőgépének kifejlesztésében, mint ahogyan azt gondolták, s más katonai fejlesztéseket is aggasztónak tartanak Washingtonban. Ugyanakkor a szóban forgó repülőgépről készült fotók megjelenése kapcsán szakemberek túlzónak ítélik az „aggodalmat" és általános tényként hangoztatják Kína több évtizedes haditechnikai lemaradását az Egyesült Államokéval szemben.

Kína 2010-re védelmi költségvetésének 7,5 százalékos emelését tűzte ki célul, s a kormány állítása szerint védelmi kiadásai a bruttó hazai termék (GDP) 1,4 százalékát teszik ki, míg az Egyesült Államokban ez az arány 4 százalék, az Egyesült Királyság, Oroszország és Franciaország esetében pedig 2 százalék felett van. Kína kritikusai ugyanakkor megállapítják, hogy Peking védelmi költségvetése – állítása ellenére – nem átlátható, s végösszegében sok olyan tételt nem tartalmaz, amely más országokban a kiadások részét képezik.

Robert Gates hétfőn kezdi meg hivatalos tárgyalásait Pekingen, ahol fogadja őt Hu Csin-tao államelnök, egyben a Kínai Központi Katonai Bizottság elnöke, továbbá az ország és a katonai bizottság alelnöke, Hszi Csin-ping (Xi Jinping) és a bizottság egy másik alelnöke, valamint találkozik Jang Csie-cse (Yang Jiechi) külügyminiszterrel és tárgyal kínai kollégájával Liang Kuang-lievel is.