Egy szárnyaszegett álom

Emlékszem, nagyon korán volt, alig valamivel napfelkelte után. Az aprócska Cessna 182-esekkel kezdődött a reggeli kiképzőrepülések sora, melyek a legérzékenyebbek a levegő felmelegedésére. Az egyik egyenszürke gép előtt egy törékenynek látszó, arcát óriási napszemüveg mögé rejtő fiatal nő, Niloofa Rahmani állt, amerikai oktatójával együtt. Az afgán légierő későbbi első, merevszárnyú repülőgépekre kiképzett katonai pilótája repülőkarrierjének elejét sikerült Verával megörökíteni, nem kevés szervezés árán. Niloofát már akkor is igyekeztek megvédeni a sajtónyilvánosság elől, nem véletlenül.

Kísérőnk suttogva mesélte, hogy Niloofát és családját folyamatosan fenyegetik a kormányellenes erők, de ő és szülei ellenállnak a hihetetlen, agresszív külső (és a család néhány tagja miatt belső) nyomásnak. Édesapja mindenben támogatja, nem törődve semmilyen akadállyal. Nem adja fel az álmát, hogy egy nap az afgán légierő teljes jogú pilótája legyen. Igaz, kísérőnk fejét ingatva már akkor jelezte: lehet akármilyen jó pilóta és katona, férfinak soha nem fog parancsolni. Az már túl sok lenne…

Ma már tudjuk, hogy 2013-ra, alig 21 éves korára sikerült is minden szükséges feltételt teljesítenie, így elérte álmát. Önállóan repülhette az afgán légierő egyik alap könnyű szállítórepülőgép-típusát, a Cessna 208 Caravan-t. 2014-ben már gépparancsnokként szolgálhatott, századosi rangban.

A most érkezett hírek szerint azonban Niloofa az őt és közvetlen családját ért támadások, fenyegetések miatt kénytelen felhagyni hivatásával, álmával, afganisztáni pilótakarrierjével. A nyugati katonai erők távozásával egyre erősebb, nagyobb hatalmú kormányellenes erők fenyegetései hatására szülei és testvérei ma már családi otthonuktól távol, rejtőzködve élnek. A telefonos, majd levelekben is érkező “jelzések" egyértelműek: az az iszlám nő, aki a britekkel vagy az amerikaiakkal együtt dolgozik, halál fia. S halált hoz családja fejére is. Tágabb családja sem nézte jó szemmel Niloofa Afganisztánban egyedülálló munkáját és teljesítményét: véleményük szerint a pilótanő szégyent hozott az egész családra és csak a megfelelő büntetéssel lehet ezt a becsületbeli foltot lemosni. A helyi viszonyokat ismerve nem nehéz kitalálni, milyen büntetést tartanának megfelelőnek a rokonok.

Niloofa és családja a fenyegetések elől egy időre Indiába költözött át. Amikor visszatértek, az afgán légierő leszerelésre próbálta kényszeríteni a pilótanőt, mondván, engedély nélkül külföldre távozott. A nyugati koalíciós erők nyomásgyakorlására volt szükség ahhoz, hogy ez a kísérlet elhaljon.

A családtagok fizikai megtámadása, édesapja munkanélkülivé válása, nővére családjának széthullása (amelynek “hivatalos oka" természetesen Niloofa a családhoz méltatlan viselkedése volt) mellett afgán katonai vezetés érdektelensége is kellett ahhoz, hogy – ha talán csak ideiglenesen is – de szögre kerüljön a pilótasisak. A hivatalos álláspont szerint Rahmani százados önként jelentkezett, tudta, mire vállalkozik, s semmilyen extra védelemre nem jogosult. Bírnia kell a nyomást, egyedül, üzente a természetesen férfiakból álló felsőbb vezetés.

Az Egyesült Államok igyekszik segíteni: felajánlották, hogy az Államokba költözhet át ideiglenesen, ahol C-130 Hercules átképzésen vehetne részt. Eshetőségként merült fel, hogy külföldön a megfelelő polgári tanfolyamokat elvégezve kereskedelmi pilótaként dolgozzon és repüljön tovább, de ehhez nincs elég pénze már a családnak.
Rahmani százados igazából továbbra is az afgán légierő pilótája, hazájának katonája szeretne maradni. “De nem tudom így folytatni tovább…"

Fotó: Dévényi Veronika