Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Repeszbombát találtak a vízben

Szöveg: Szűcs László |  2011. szeptember 7. 7:01

A 35. héten, azaz augusztus 29. és szeptember 4. között 62 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül 25 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek. Jansik Attila százados, az alakulat megbízott felderítő főnöke a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 1900 bejelentést kaptak.

Augusztus 30-án Seregélyesről kapták a bejelentést a tűzszerészek. A Fő úton, az iskola udvarán, a játszótér építése közben, világháborús robbanószerkezetet találtak. A helyszínre küldött tűzszerész járőr – Szabó Tamás főtörzsőrmester vezetésével – megállapította, hogy egy 81 milliméteres, német gyártmányú aknavetőgránát került elő a földből. A tűzszerészek a veszélyes szerkezetet a közelben kijelölt helyen semmisítették meg.

Szeptember 1-jén Nyergesújfalura kellett kivonulniuk a tűzszerészeknek. A Kossuth Lajos utcában, egy családi ház udvarán, földmunkák közben egy AO–10-es típusú, szovjet gyártmányú aknavetőgránátot találtak a munkások. A második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet a Szabó Tamás főtörzsőrmester vezette tűzszerész járőr szállította el a helyszínről, majd a közelben kijelölt robbantási területen megsemmisítette azt.

Ugyanezen a napon Hernádszentandráson is akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. A Honvéd utca végén található tó partján egy 60 milliméteres aknagránátot találtak az arra járók. A világháborús robbanószerkezetet a Kiss Henrik törzsőrmester vezette tűzszerész járőr semmisítette meg a közelben kijelölt helyen.

Szeptember 3-án Fótról érkezett a bejelentés az ezred tűzszerész ügyeletére, hogy Sikátorpusztán, egy épülő családi ház kerítésének építése közben egy világháborús robbanószerkezetre bukkantak a munkások. A Sulykovszki Róbert zászlós vezette tűzszerész járőr a helyszínen megállapította, hogy a földből egy 75 milliméteres, német gyártmányú páncéltörő gránát került elő, amelyet a közelben felrobbantottak.

Ugyancsak szeptember 3-án Gönyüre, a Dunasor utcába kellett kivonulniuk a tűzszerészeknek, mivel a Duna partján egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú világító gránátot találtak az arra járók. A veszélyes, világháborús szerkezetet a Sulykovszki Róbert zászlós vezette járőr szállította el a helyszínről.

Szintén ezen a napon Gárdonyba is riasztották a Magyar Honvédség tűzszerészeit, mert a szabadstrandon, a vízben világháborús robbanószerkezetet találtak a fürdőzők. A Sulykovszki Róbert zászlós vezette járőr egy AO–10-15-ös típusú, szovjet gyártmányú repeszbombát emelt ki a vízből, amit a központi gyűjtőbe szállítottak.

Szeptember 4-én arról értesítették a tűzszerészeket, hogy a Pusztaszabolcs és Szabadegyháza közötti út mellett, földmunkák közben, világháborús gránáthüvelyeket találtak. A Gelencsér Imre főtörzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr összesen kétszáz kilogramm gránáthüvelyt, 36 darab gyalogsági lőszert, egy 88 milliméteres német gyártmányú repeszgránátot, valamint egy F1-es típusú, szovjet gyártmányú kézigránátot talált a megjelölt helyen. A tűzszerészek a robbanószerkezeteket megsemmisítették, a gránáthüvelyeket pedig a központi gyűjtőbe szállították.