Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Robbanás a tanteremben

Szöveg: Jagadics Péter főhadnagy |  2010. október 3. 7:33

A NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ (NATO KEKK) 2010 évi munkaprogramjának megfelelően együttműködésben a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központtal (MH BTKK) Magyarországon először került megrendezésre a Major Incident Medical Management and Support (MIMMS) tanfolyam katonai változata.

A kurzust, az Allied Command of Transformation döntésének eredményeként, a németországi Oberammergauban lévő NATO Iskolából helyezték át ebben az évben Magyarországra. A tanfolyam célja a tömeges sérültek ellátását igénylő balesetek, katasztrófahelyzetek egészségügyi kiürítésének megszervezéséhez, végrehajtásához kapcsolódó tudásanyag átadása, valamint a feladatok sikeres végrehajtásához szükséges készségek kialakítása parancsnoki, és törzstiszti szinten. A tanfolyam foglalkozásain a hallgatók megismerték a katasztrófahelyzetek egészségügyi kiürítésének alapelveit, a törzsmunka során alkalmazandó tervezési kereteket.

A MIMMS alapelveinek a gyakorlatba történő átültetésére a tantermi térképes szimuláció mellett két, a MH BTKK területén beállított szimulált katasztrófahelyzet során nyílt lehetőség.

1595908211
A szimuláció forgatókönyveinek megfelelően először egy a MH BTKK területén lévő tanteremben robbanás történt, amelyben a külszolgálati felkészülést végrehajtó többnemzetiségű törzs tagjai sérültek meg. A második esetben, pedig a katonai repülőtérről felszállás közben meghibásodott teherszállító repülőgép zuhant le lakóépületeket lerombolva. A hallgatók feladata a kialakult katasztrófahelyzetek egészségügyi kiürítésének tervezése, szervezése volt. A terület bejárásával párhuzamosan térképvázlatokon és a helyszínen kellett kijelölniük a kordon vonalát, a megközelítési útvonalakat, a sebesült gyűjtő, és kiürítő helyeket, a MEDEVAC helikopter leszállóhelyét, vagy éppen a sebesült szállító járművek forgalmi rendjét.

A tanfolyam állománya a német, belga illetve a magyar hadsereg kötelékéből érkezett Szolnokra. A szakmai együttműködés keretében az Országos Mentőszolgálat is részt vett a kurzuson. A hallgatókat brit, svéd és magyar oktatók készítették fel a tanfolyam végén lebonyolított 11 állomásból álló gyakorlati vizsgára, amely során többek között a sérült osztályozás, a rádióforgalmazás, és a parancsnoki beosztással járó tevékenységekkel kapcsolatos elsajátított készségek kerültek felmérésre.

A tervek szerint a MIMMS tanfolyamot jövőre két alkalommal is megrendezi a NATO KEKK, amelyre a NATO/PfP tagországok hadseregeinek kijelölt állományát, valamint a külszolgálatra készülő egészségügyi szakállomány jelentkezését várják.

1595908212
1595908212
 

Fotó: NATO KEKK; MH BTKK