Sajátos átalakulás várható Egyiptomban

Harag Észak-Afrikában – az egyiptomi tüntetések okai és következményei címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést a Magyar Külügyi Intézetben (MKI) az elmúlt hetek tunéziai és egyiptomi eseményei kapcsán. A rendezvényen N. Rózsa Erzsébet, az MKI tudományos főmunkatársa, Csicsmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének adjunktusa, Gazdik Gyula, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének (ZMNE SVKI) tudományos főmunkatársa, illetve Tüske László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Arab Tanszékének adjunktusa elemezték a kialakult helyzetet.

Elöljáróban Tüske László arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugati körök gyakran előszeretettel próbálják meg ráhúzni a saját fogalmaikat a szóban forgó országokra, pedig az iszlám világban létező állami és társadalmi struktúrák sok tekintetben teljesen idegenek azoktól, melyekben az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában élünk. „Emiatt a megfogalmazások is mellémennek, amikor például demokráciáról, civil szféráról beszélünk a térség kapcsán", hívta fel a figyelmet az egyetemi oktató. „Ebből fakadóan a mostani folyamatokat sem feltétlenül értékeljük reálisan. Ahogyan az újonnan kinevezett alelnök, Omar Szulejman is fogalmazott, Egyiptom készen áll majd a demokráciára, ha az országban kialakul egy olyan kultúra, mely elfogadja a demokratikus értékeket, és élni is tud azokkal."

Csicsmann László a nyugati sajtóban gyakran előcitált iszlám veszélyről és a zavargások kapcsán reflektorfénybe került Muszlim Testvériségről beszélt. Mint elmondta, az 1928-ban alakult szervezet az azóta eltelt több mint nyolc évtizedben számos átalakuláson ment át, és a közhiedelemmel ellentétben távolról sem egységes: négy generáció képviselteti magát benne nem ritkán teljesen eltérő irányvonallal és nézetrendszerrel. A Nasszer, Szadat és Mubarak által keményen elnyomott Muszlim Testvériség nem tudta átalakítani az egyiptomi államrendet, ő maga azonban jelentős átalakulásokon ment át eközben. „A szervezet szerepét a jelenlegi folyamatokban kissé túlértékelik, hiszen az emberek nem az iszlám forradalom mögött sorakoztak fel", hívta fel a figyelmet a szakember, aki szerint a Muszlim Testvériség követeléseinek egy része emellett egyáltalán nem lóg ki a szekuláris ellenzéki mozgalmak követelései közül. Igaz, néhány elképzelésük mindenképpen olyan, ami ellentétes ezekkel, mint például az, mely szerint nem muszlim hitű politikus, illetve nő nem lehetne Egyiptom elnöke. Emellett vallástudósokból álló tanácsadó testületet állítanának a mindenkori államfő mellé, és az országba látogató turistáktól is elvárnák, hogy tartsák tiszteletben az iszlám előírásait. „Alapvetően polgári államban gondolkodnak ők is, de muszlim háttérrel", tette hozzá. „Számos követelésük pedig teljesen azonos a szekuláris mozgalmak céljaival: ilyen a rendkívüli állapot feloldása, a nemzeti egységkormány létrehozása és Mubarak azonnali távozása. A mostani tüntetésekben talán éppen az a legmeglepőbb, hogy a teljes ellenzék összefogott, függetlenül attól, hogy világi vagy vallási jellegű szervezetekről beszélünk. A Muszlim Testvériség sem akar káoszt, végig kivárásra játszottak, mérlegelték a kialakult helyzetet."

Gazdik Gyula Egyiptom és az Egyesült Államok kapcsolatát elemezve rámutatott: Kairó 1979 óta Washington legfontosabb stratégiai partnere az arab államok közül, és ennek megfelelően roppant komoly támogatásokat is juttatnak neki, évente átlagosan 1,5-1,7 milliárd dollárt, melynek legnagyobb része katonai támogatás. Vagyis Egyiptom az elmúlt három évtizedben mintegy 30 milliárd dollárt kapott az Egyesült Államoktól hadserege korszerűsítésére. A Szuezi-csatorna nyilvánvaló jelentőségén túlmenően a katonai együttműködés kulcsa az egyiptomi légitámaszpontok amerikai használata, mely döntő fontosságú az afganisztáni utánpótlások szempontjából, illetve a két fél közötti jelentős hírszerzési együttműködés. A gazdasági kapcsolatok e dimenzióhoz képest jelentősen elmaradnak.

Mint a ZMNE SVKI tudományos főmunkatársa felelevenítette, a Bush-érában Egyiptom egyre több bírálatot kapott Washingtonból, melyek közül a legélesebb talán az volt, amikor Condoleeza Rice külügyminiszter a Kairói Amerikai Egyetemen kijelentette: innentől fogva a demokrácia értékeinek érvényesítése fontosabb a stabilitásnál. Az amerikai nyomás a Hamász 2006. februári választási győzelmét követően jelentősen enyhült, és Washington még akkor is csendben maradt, amikor 2007-ben összesen harmincnégy alkotmánymódosítás következtében jelentősen leszűkült a politikai játéktér. Az Obama-adminisztráció már ismét régi, kipróbált szövetségesként közelített az országhoz, melyet nem szabad elidegeníteni, amit Kairó is értékelt: hosszú évek után 2009 nyarán Hoszni Mubarak ismét látogatást tett az amerikai fővárosban. Azóta Washingtonból finoman nyomást gyakorolnak ugyan Kairóra az átalakulás érdekében, de távolról sem bushi módszerekkel.

Gazdik Gyula szerint az Egyesült Államokat abszolút felkészületlenül érték az egyiptomi tömegmegmozdulások, az amerikai vezetés az első napokban csupán tanácstalanul kapkodott, majd – már higgadtabban – hitet tettek a rendezett átmenet mellett. Ennek értelmében jelenleg a hosszabb kifutású tárgyalásos átmenetet szorgalmazzák Mubarak nem azonnali távozása mellett, a hadsereg kiemelt szerepével.

N. Rózsa Erzsébet szerint a nyugati tanácstalanság mögött egy sajátos ok is meghúzódik. „Nyugaton hajlamosak úgy tekinteni mindenre, ami szekuláris, hogy az jó, és mindenre, ami iszlám, hogy az rossz. Ezek a megmozdulások azonban nem írhatók le ebben a relációban", mutatott rá a Közel-Kelet-szakértő, aki szerint a tunéziai és egyiptomi eseményeknek a későbbiekben akár Örményországban és Azerbajdzsánban is folyományai lehetnek.

Iránnal kapcsolatban N. Rózsa Erzsébet azt a sajátos helyzetet emelte ki, hogy a perzsa állam politikai szekértáborai mind a saját javukra kívánták fordítani a történteket. A rezsim 1979-re és az iszlám forradalomra mutogat, mondván, hogy az eseményeknek az a mintája, az ellenzék pedig 2009-re, az első „facebook-forradalomra." Törökország pedig bizonyos fokig érdekelt a megmozdulásokban, a térség demokratizálódásában – nem is beszélve a török szállodaipar extra bevételeiről –, de csak egy bizonyos szintig: a közvetlen szomszédságában állandósuló káosz Ankarának sem lenne előnyös. Ami a forgatókönyveket illeti, N. Rózsa Erzsébet szerint az iráni modell iránt Egyiptomban az eddigi jelek szerint nem túl nagy a fogadókészség, a török modell rokonszenvesebb a helyieknek, ám a legvalószínűbb mégis az, hogy az ország sajátos módon alakul majd át a közeljövőben. Ennek megfelelően nagy valószínűséggel Mubarak is a maga elképzelései szerint távozhat majd a hatalomból.

A beszélgetésen részt vett Elhefny Mahmoud, Egyiptom budapesti nagykövete is, aki kijelentette: az országban ma már minden fél egyetért abban, hogy a január 25-én kezdődő folyamatok egy demokratikus, tisztességes nemzeti mozgalom tevékenységének köszönhetően indultak be, a követelésekkel pedig érdemben foglalkozni kell. Erre utal az is, hogy a január 28-i véres eseményekért az állami vezetés is bocsánatot kért. Mint fogalmazott, Egyiptomban a piacgazdaság bevezetése során nem figyeltek mindenre kellő körültekintéssel, és ez szülte az elégedetlenséget is. Ma már azonban a felek között megvannak a szükséges közös pontok, így a fő érdekek érvényesülése biztosított.