Sosem akart hajózni a magyar űrkutatás doyenje

Egyes források szerint 1962-ben kezdődött a magyar űrkutatás. Azonban hiába tekint vissza több mint negyed évszázados múltra, az átlagember Farkas Bertalan hajózását leszámítva vajmi keveset tud róla.

Itt a KFKI-ban 1980-ban kezdődött az űrkutatási program. Azóta hazai és külföldi partnerekkel számos misszióhoz járultunk hozzá, különböző fejlesztések révén. Az első nagyszabású program a Haley-üstökös megfigyelésére irányult. Ritka lehetőség lett volna, hogy egy üstököst közvetlen közelről tanulmányozhasson a tudomány. Addig ugyanis ennek az égi jelenségnek a magját még sosem tudták megfigyelni, hiszen az abból kilövellő por és gáz eltakarta a földről való kutatás lehetőségét. Ebben kutatóinkra az optikai felismerésben, a pályaív kiszámításában hárult nagy feladat, hiszen olyan rövid ideig tartott a találkozás, hogy kizárt dolog volt a földről irányítani felvételeket. Talán a mai napig ez volt a legnagyobb feladat, ami a magyar űrkutatókra hárult, hiszen a kamerarendszeren kívül minden magyar fejlesztés volt. Ráadásul ez volt az első eset a tudományban, hogy fedélzeti vezérlés mellett megfigyeljenek egy objektumot. Nem önállóan a KFKI terméke volt a rendszer, hiszen a tápegységét a Budapesti Műszaki Egyetem készítette. A mi megfigyeléseink tették lehetővé, hogy az Európai Ûrügynökség Giotto nevű szondája 800 kilométernyire tudott a Haleyhez kerülni. A továbbiakban is részt vettünk a programban, hiszen a mi kutatóink fejlesztették ki a Tünde nevű plazmafizikai mérőműszert.

Igen, ez volt a Phobos-program. Ez egy impozáns elképzelés volt, melynek az volt a célja, hogy a Mars Phobos nevű holdjára szállítson le két egységet, melyen különféle műszerek voltak. Közülök a Harp nevű töltött részecske analizátort, valamint a leszálló egység központi számítógépét fejlesztettük ki. Ez a rezgések alapján számította volna ki a hold összetételét. Azonban sajnos 10 nappal a hordozó és a leszálló egység szétválása előtt megszakadt a kapcsolat a szondával. A másik szonda pedig az átrepüléskor megsemmisült. Ehhez a programhoz kapcsolódott, hogy egy Rover-fejlesztésbe kezdtünk. Ez az eszköz a Mars felszínén nagyobb távolságot lett volna képes önállóan megtenni. A program 1995-ig tartott. Bár öt éves munkánk feküdt a projektben, ám a Szovjetunió anyagi problémák miatt nem tudta finanszírozni a missziót. Csupán egy demonstrációs modell készült el, mely képfelismerés alapján több száz métert volt képes önállóan haladni. Ehhez is a számítógépes rendszert fejlesztettük ki. Az ilyen és ehhez hasonló látványos küldetések mellett a fizikusaink számos adatfeldolgozási feladatot is megoldottak. Részt veszünk a Soho szondával kapcsolatos programban is, mely a Nap vizsgálatáról szól. Ebben azonban – ellentétben az eddigiekkel – nem a mérnöki tudásunkat kamatoztatja az űrügynökség.

Ugyancsak kivesszük a részünket a Szaturnusz vizsgálatában. Az erre irányuló programot a napokban hosszabbították meg két évvel. Ez utóbbi esetében plazmafizikai ellenőrzések földi megfigyelésében működünk közre. Szintén a mai napig tart egy olyan küldetés, ami a földet érő kozmikus sugárzásokat méri. A már említett kudarcba fúlt küldetés mellett még egy olyan misszió volt, ami szintén Oroszország anyagi gondjai miatt hiúsult meg, s ami a kilencvenes évek elején kezdődött. Ehhez egyébként az oroszok 200 millió eurós támogatást kértek az Európai Ûrügynökségtől, ám nem kapták meg. A most is futó programok mellett két küldetés előkészítésében is részt veszünk. Közülük az izgalmasabb a marsi élet kutatásával függ össze, ahol a felszíni elektromosság jelenségeit vizsgálja majd. Ebben szoftverfejlesztési oldalról és a földi ellenőrzés feltételeinek kidolgozásában van munkánk.

Említette, hogy az egyik programhoz az oroszok anyagi segítséget kérte, s ez is azt jelzi, hogy egy-egy nemzet nem elég erős ahhoz, hogy önállóan finanszírozzanak küldetéseket. Változott ez az évek során? Hisz volt idő, amikor katonai titokként kezeltek a nemzetek mindent, ami az űrkutatással összefüggött.

Korábban a Vegánál és a Phobos-nál is az volt a gyakorlat, hogy voltak olyan munkatársak, akik elárnyékoltak minket azoktól az orosz kutatóktól, akikkel közvetlen munkakapcsolatban voltunk. Vagyis nem kaptunk közvetlen információkat a jelenleg Energijának nevezett intézet kutatóitól, akik az űrkutatás minden részletét átlátták. Emlékszem, hogy amikor a Vega kapcsán itt voltak az orosz kollegák, hogy teszteljék és átvegyék tőlünk a műszert, felvetettem, hogy hol van az a „gyár", ahol ők dolgoznak, s miért nem láthatjuk a munkájukat. Kicsit provokatívan ugrattam őket. Ennek az lett a következménye, hogy egy orosz kolléga később azt mondta egy munkatársamnak: neki sajnos jelentenie kell, hogy a Szalai Sándor nagyon erősen érdeklődött a „gyár" után.

Ha egy baráti ország kutatói is csak szűrt információkhoz jutottak, akkor hogy lehetett bekapcsolódni a nemzetközi tudományos életbe?

Bár nagyobb tőkebevonást említett, de ezek külön-külön sem filléres fejlesztések.

Nem. Pontos számokkal nem tudok szolgálni, de a finanszírozás alapelvét el tudom mondani. Az Európai Ûrügynökségben idén megduplázzák a magyar részvétel lehetőségét. Természetesen pénzügyi értelemben. Ez reményt keltő. Erre azért kerül sor, hogy a magyar űripar fejlődhessen. Ez azért is fontos magyar szempontból, mert Magyarország még nem tagja a szervezetnek, bár a dolgok jelenlegi állása szerint néhány éven belül csatlakozhatunk. Most előszobázunk.

A nehézségek ellenére lehet-e azt mondani, hogy az űrkutatásban hazánk – méretéhez viszonyítva – nagyhatalomnak számít?

Talán ez némi túlzás lenne, de az tény, hogy a magyar mérnökök és kutatók elismert partnerei a külföldieknek. Például az, hogy egy olyan kiemelt projektben, mint a Rosetta, amely a Naprendszer keletkezésének megismerését tűzte ki céljául, mi magyarok fejlesztjük a leszállóegység központi számítógépét, jól jelzi, hogy elégedettek velünk, s jók a referenciáink. Ez szintén az Interkozmosz projekteknek köszönhető. Már csak emiatt is kiemelt jelentősége volt annak, hogy részt vehettünk benne. Talán azt lehet mondani, hogy a Szovjetunióban meglévő elmaradást, ami a high-tech terén megvolt, ellensúlyoztuk a magyar mérnökök leleményességével.

Korábban említette a „tudományos űrkutatás" szóösszetételt. Egy-egy ilyen küldetésnek mi a haszna a hétköznapi életben?

Az egyes missziók során elsősorban alapkutatást folytatnak a tudósok, így a „melléktermékei" azok, amik hasznosulnak. Nem lenne mobiltelefon, műholdas távérzékelés. Ez teszi lehetővé az árvizek felmérését, a termésátlag megbecslését. Ezek a Föld körül keringő műholdak közvetlen hasznai közé tartoznak. Azoknak a bolygóközi misszióknak viszont, amelyekben az intézetünk részt vesz csak származtatott haszna van. Ilyen például, hogy a hibatoleráns számítógépek alkalmazása során olyan tudásra teszünk szert, amit később az atomenergia területén lehet használni. Olyan rendszereket tudunk ugyanis kifejleszteni, amit az egyik elem meghibásodása esetén még működőképes marad. Az űrkutatást egyébként mindig is az jellemezte, hogy egy-egy feladat végrehajtására akár három különböző módszert alkalmazott. Ezzel elkerülhetővé váltak a tervezésben, a gyártásban és az alkalmazásban az úgynevezett szisztematikus hibák.

Megfelelő a szakma utánpótlása?

Mindig van érdeklődő. A közelmúltban volt Kiskunhalason egy diákok részére szervezett robotverseny. Ezt már három éve szervezik, s egyre nő az érdeklődés iránta. A kilencvenes évek elején-közepén az intézetünk életében is volt egy időszak, amikor innen is elmentek a jó képességű kutatók, mert a megtelepülő cégek, bankok lényegesen magasabb fizetést tudtak nekik adni. Ma már azonban a kiszámíthatóság, a munkahely stabilitása, az érdekes, és változatos feladatok keresett hellyé tette ezt a céget. Minden évben fogadunk két-három külföldi diákot is. Brazíliától kezdve Libanonig jártak már itt hallgatók. Akár önálló laborral is jönnek ide diákok, akik aztán bekapcsolódnak a munkába. Van köztük olyan is, aki itt ragadt. Részben küldetéstudatból ajánljuk fel a Magyar Mérnökhallgatók Egyesületnek, hogy a hazai mérnökök pedig menjenek külföldre, tanulmányútra.

Sosem gondolt arra, hogy elkísérje a kifejlesztett műszereket a világűrbe?

Én mérnökember vagyok. Igaz pályámat a Pestvidéki Gépgyárban kezdtem. Akkor volt alkalmam MIG-gel repülni, bár csak utasként.

fotók: Galovtsik Gábor