A büszkeség és a tartás végigkíséri a magyar haderő történelmét

A mostani missziókig egyedül a Prágai Tavasz idején vetették be a
hadsereget külföldön. A határokon belül 1956-ban avatkozhatott volna
be, ám semleges maradt, s így nem is számított rá a Kádár-rezsim.
Egyebek mellett ezekről is szólt Chikán Tamás egyetemi tanár a
honvédelem.hu-nak adott interjújában.

Idén 160 éves a magyar honvédség. honnan eredeztetjük a születését, illetve mi indokolta egy önálló haderő létrehozását?

Európa-szerte az egyik legfontosabb kritérium az állandó hadsereg megléte az önállóság tekintetében. Szerencsésebb államokban ezek megszületése a XVII-XVIII. századra tehető. Magyarországnak a XIX. század előtt nem volt független honvédsége. Persze az igaz, hogy a birodalom, az osztrák-magyar császárság rendelkezett ilyennel. Az is igaz, hogy a Rákóczi-szabadságharc idején voltak kezdemények a hadsereg megteremtésére, ám az nem felelt meg mindenben a fenti kritériumnak. 1848-ban Kossuth Lajos és Batthyány Lajos kezdeményezésére állt fel az a honvédség, melyet már szervezetileg is a kor követelményeinek megfelelően alakítottak ki. Az – úgymond modern magyar hadsereg első alkalmazása nem is váratott sokáig magára. 1848. szeptember 29-én ugyanis megütközött az ellenséggel.

Többször említette, hogy a hadsereg fontos ismérve az önállóság. Tekintettel történelmünkre, mikor és meddig volt független a magyar haderő?

Megalakulásakor feltétlenül. 1848 és 1849 között az önálló magyar hadsereg ráadásul kiválóan megfelelt a kor és a haza elvárásainak. S bár később a Monarchián belül közös osztrák-magyar hadsereg volt, de még ez a közös haderő is rendelkezett önállósággal. A két világháború között szintén függetlennek tekinthető a magyar haderő. Persze az igaz, hogy a kor hazai külpolitikájának megfelelően az úgynevezett reakciós politikát támogatta a hadvezetés. A II. világháborúban, az 1940-es években szintén élvezett némi – még ha csak látszat – függetlenséget is. A vesztes világháború után azonban, a szovjet befolyás miatt végképp elveszítette önállóságát a magyar haderő. Legújabban, a NATO-hoz tartozva szintén egy szövetségesi politikát kell képviselnie, ám a döntésekben demokratikus alapelvek érvényesülnek.

A büszkeség és a tartás. E két dolog gyakorlatilag azóta tetten érhető a magyar hadseregben, amióta a török ellen vívott küzdelemben a keleti végek őrzőjeként tekintett önmagára, és tekintett rá egész Európa. Ez adott kellő büszkeséget és öntudatot a magyar honvédségnek az elmúlt évszázadokban. Itt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen sem egyszerűen történelmet tanítunk a jövő katonáinak. Hanem azt, hogy akár az életükkel is felelősséget vállaljanak azokért a célokért, melyekért érdemes. A hadsereg fenntartása ugyanis nem egyszerűen anyagi kérdés. Nem csupán zsoldoshadsereget tartunk fent 2004 óta. Az öntudat is igen fontos.

Ugyanakkor egy hadseregnek sikerélményekre van szüksége. Nélküle – valószínűleg – a legkitartóbb büszkeség és öntudat is elfogy egyszer.

A katonaság elé támasztott feladatrendszer politikafüggő. A hadsereg belső konfliktusait az okozza, hogy az elvárások reálisak-e, vagy sem. Akkor válik nehézzé a hadsereg élete, ha a mindenkori politika meghatároz ugyan egy célt, ám nem ad mellé megfelelő eszközrendszert. Éppen ez vezetett az I. világháborúban az isonzói, a doberdói vereséghez, vagy a II. világháborúban a doni katasztrófához. Szerencsére ennek a korszaknak már vége. Most úgy látom, hogy a hadsereg történetében vállalható célokat fogalmaz meg a politikai vezetés, s ezeknek az elvárásoknak a különböző missziókban a katonáink meg is tudnak felelni.

Két fontos dolgot is említett. Az egyik a hadsereg tartása, büszkesége, illetve a politika felelőssége. Nem mellékes az a kérdés sem, hogy egy-egy – az Ön által említett – kudarc miként csapódik le a testületben.

A katonaságnak nem feladata egy-egy ilyen helyzet megítélése. A katasztrófákat nem kell felvállalniuk. Sőt a történelmi példák is azt mutatják, hogy a hadsereg és vezetése mindent megtett az adott körülmények között. Még akkor is, ha maga az akció kudarcba is fúlt. Hogy egy példát említsek. A II. világháborúban a magyar hadsereget nem a Vörös Hadsereggel való szembenállásra készítették fel. Ha pedig így van, akkor az nem is lenne jó, ha a rossz politikai döntések felelősségét a katonaság felvállalná. Negatív példák azonban akadnak arra, hogy miként próbálták a katonai vezetésre hárítani egy-egy rossz döntés felelősségét. Jány Gusztávot például háborús bűnösként ítélték el, holott azt a parancsot kapta, hogy akár az utolsó katonája élete árán is tartson ki.

Közel két évszázad telt el a hadseregünk megszületése óta. Ki lehet emelni egy olyan állandó értéket, ami szervezettől, politikai vezetéstől független?

Igen. Ez az állandó érték a katona. Hiába lesz egyre gépesítettebb a háború, hiába segíti egyre több berendezés a hadsereg dolgát, a végső döntést a katona hozza meg. Õ az, aki járőrözik, ő az, aki kezeli a gépeket, s ő az, aki kiadja a parancsot. Békeidőben lehet bizonyos eseményeket szimulálni, de a háború más. Az olyan események láncolata, amire nem lehet igazán felkészülni. Van, aki azt vallja, hogy a háború a véletlenek országa. Ezért is fontos a katonák morális és pszichés felkészítése. Ahhoz, hogy a magyar hadsereg – a lehetőségekhez képest – a legváratlanabb eseményekre is felkészüljön, erős pszichikai szűrőre van szükség. No meg arra, hogy olyan tanult emberek alkossák a katonaságát, akik nem egyszerűen megélhetést látnak benne. Régi igazság, hogy a hadseregen nem lehet spórolni. Amennyiben ugyanis pénzszűke van, a hadsereg nagyon gyorsan leépülhet, morálisan és szervezetileg egyaránt.

Említette a politika felelősségét a hadsereg vezetésében. Az is feltűnt, hogy a közelmúltból csak hadi kudarcokat említett. Tényleg ennyire egyértelmű lenne az államvezetés és a katonaság sikereinek összefüggése?

Ha ennyire nyilvánvaló, hogy a politikai és katonai vezetés egymásra van utalva, akkor mi volt az oka, hogy Kossuth szembefordult Görgeyvel?

Kossuth az 1830-as években három évet töltött börtönben, s ez idő alatt sokat tanulmányozta a francia és angol forradalom történelmét. Úgy látta, hogy ezek során a politika egy idő után tehetetlenné vált, s nem volt képes tovább lendíteni az eseményeket. Kossuth attól tartott, hogy Görgey lesz a magyar Napóleon. Ez már akkoriban is elképesztő feltételezés volt, s csak az szolgáltatott hozzá alapot, hogy félreértette a tábornok cselekedeteit és megnyilvánulásait.

Ha már politika. Volt arra példa, hogy az újkorban, a II. világháború után a magyar hadsereget határainkon belül, vagy kívül bevetették volna?

A jelenleg is zajló NATO-missziókig csak egyetlen egyszer, 1968-ban a Prágai Tavasz idején vezényeltek külföldre magyar csapatokat. Határainkon belül egyszer lett volna mód bevetni a katonaságot – akár a lakosság ellen is: mégpedig az 1956-os forradalomban. A hadsereg azonban passzív maradt. Ez is oka volt annak, hogy a Kádár-rendszer nem tekintette elsődleges partnerének a katonaságot.

fotók: Galovtsik Gábor