Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonák a 13. Balaton Szupermaratonon

Szöveg: honvedelem.hu |  2020. március 13. 19:06

Az idei, március 5-8. között megtartott 13. Balaton Szupermaraton keretein belül szervezte meg a Magyar Honvédség a 2020. évi Utcai Maraton Váltó Bajnokságot, amelynek koordinálásáért a kaposvári MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred felelt.

1596077039

A Honvédelmi Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) támogatásával idén is kedvezményesen nevezhettek a katona csapatok a Balaton Szupermaratonra. Közel 40 csapat, 10 egyéni és több páros is elindult, így az egyik legnagyobb céges résztvevőként szerepelt a Magyar Honvédség.

Az MH Bajnokság versenyzői – alakulatonként egy-egy csapat – számára a teljes nevezési díjat a Szövetség állta. A Magyar Honvédség kiírt bajnokságán 14 alakulat állított ki csapatot három fő férfi és egy fő női versenyzővel, kormegkötés nélkül. A mezőny Siófokról rajtolt el négy nap alatt megkerülve az ország legnagyobb tavát. Három szakaszból álló, közel 50 km-es távot kellett lefutniuk a résztvevőknek összességében naponta.

A Magyar Honvédség Utcai Maraton Váltó Bajnokságát végül az MH 54. Veszprém Radarezred váltója nyerte, második helyen az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár végzett, míg a harmadik helyezést az MH 6.  Sipos Gyula Területvédelmi Ezred érte el.

A csapatok a szállásáról és étkezésről a Badacsonylábdihegyen található 1. számú Kiképzési, Oktatási és Regeneráló Központ gondoskodott.

Szerző: Nagyné Kiss Annamária főhadnagy
Fotó: MH 64. LE

* * *

MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár

1596077040

Az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár katonái is indultak a március 5-8. között megrendezett 13. Balaton Szupermaratonon.

A futóbajnokságon a Magyar Honvédség aktív és tartalékos szolgálatot teljesítő állománya több napon át tartó, új típusú csapatversenyben mérettette meg magát. Az újítás a csapat összetételében rejlett, ugyanis 1-1 fő 45 év feletti, 30 év alatti és kormegkötés nélküli férfi, valamint kormegkötés nélküli hölgy kellett a nevezéshez. A futók négy nap alatt 196,25 kilométert teljesítettek a Balaton körül, amelynek végén a tizennégy honvédségi csapatból a különleges dandár katonái állhattak fel a dobogó második helyére.

Fotó: a versenyzők archívumából

* * *

MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred

1596077040

Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred is képviseltette magát hétvégén a 13. Spuri Balaton Szupermaraton 2020 futóversenyen. A Szalai Dániel főhadnagy, Balog György főtörzsőrmester, Valkó Veronika törzsőrmester és Szabó Balázs őrmester alkotta csapat váltóban teljesítette 4 nap alatt a közel 200 kilométeres távot a Balaton körül. A katonáknak naponta három, egyenként 13 és 21 kilométer közötti szakaszt kellett teljesíteniük.

Szöveg és fotó: MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred

Címkéksport