Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Százezres tüntetés Jemenben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. április 28. 16:56

A jemeni biztonsági erők és a hadsereg alakulatai éles lőszerrel és könnygázzal próbáltak szétoszlatni egy hatalmas, százezres tüntetést szerdán az ország fővárosában, Szanaában: egészségügyi források szerint az akció nyomán legalább kilencen meghaltak, százan pedig megsebesültek, s ez utóbbiak közül tíznek súlyos az állapota.

A tüntetők amiatt tiltakoztak, hogy az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) béketerve alapján Ali Abdullah Száleh jemeni elnöknek ugyan távoznia kellene posztjáról, de mentesülne a felelősségre vonás alól.
Jemenben január vége óta példátlan tömegtüntetéseken követelik az országát 32 éve irányító Száleh elnök azonnali távozását. S miközben a parlamenti ellenzék hajlandó a béketerv elfogadására, az utcákon tüntetők ragaszkodnának Száleh bíróság elé állításához.

Az ország második legnagyobb városában, Taizzban is tízezrek tüntettek szerdán a GCC béketerve ellen. A fontosabb jemeni településeken pedig polgári engedetlenségi kampány kezdődött az elnök távozását követelve: bezártak a boltok és az iskolák, akadozott a hivatalok működése. Az aktivisták szerint minden héten kétszer tartanak majd ilyen akciókat, egészen addig, míg Száleh meg nem válik posztjától.

A jemeni elnök – miközben a parlamenti ellenzékhez hasonlóan már beleegyezett a GCC béketervének aláírásába – szerdán ismét a választások fontosságát hangsúlyozta, ezzel kételyeket támasztva valódi szándékait illetően. „Az államcsínyek időszaka lejárt, s a hatalom békés átadása kizárólag a választások révén lehetséges" – mondta saját pártja parlamenti frakciójának tagjait fogadva. A GCC béketerve értelmében ugyanakkor Szálehnek az ellenzékkel kötendő megállapodás aláírása után egy hónappal át kell adnia hatalmi jogköreit alelnökének, cserében családjával és közeli munkatársaival együtt mentesülne a felelősségre vonás alól. Nemzeti egységkormány alakulna, majd két hónapon belül új elnökválasztást tartanának. Száleh mandátuma egyébként csak 2013-ban járna le.

Az Öböl menti Együttműködési Tanács külügyminiszterei vasárnap a szaúd-arábiai Rijádban megbeszélést tartanak, s a jemeni kormányzat, illetve az ellenzék ekkor írhatja alá a megállapodást – közölte a GCC egyik illetékese.


 Fotó: www.boston.com