Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Szeretem feszegetni a határaimat”

Szöveg: Takács Vivien | Fotó: Péter Tamás archívuma |  2023. március 24. 10:44

Péter Tamás, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zenekarának prímása egyedül teljesíti a 175 év – 175 kilométeres kihívást. Hogy mi motiválta, és miért egyedül teljesíti a távot, a beszélgetésünkből kiderül.

A Magyar Honvédség megalakulásának 175. évfordulója apropóján izgalmas kihívásra invitál mindenkit a sereg: április 7-ig – Mészáros Lázár hadügyminiszterré való kinevezése évfordulójáig – maximum négyfős csapatokban lehet lefutni a 175 kilométert. Ehhez a kihíváshoz a Magyar Nemzeti Táncegyüttes négyfős csapata mellett a táncegyüttes zenekarának prímása is csatlakozott, egyedül futja le a megadott távot.

Péter_Tamás_1

Mi motiválta, hogy teljesítse a kihívást?

Több dolog is egyszerre. Egyrészt szeretem feszegetni a határaimat, másrészt nem áll tőlem távol a hosszútáv futás, pár évvel ezelőtt lefutottam a Budapest maratont is. Korábban pedig Szolnokon szolgáltam az egykori MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandárnál, ahol bőven volt részem a hátizsákos futásokban. A jelenlegi zenész szakmám megköveteli az állóképességet és a kitartást. Ez a fajta életmód, amit mi zenészként élünk nagyon hektikus, sokszor éjszakába nyúlóan dolgozunk, így igyekszem felhívni a társaim figyelmét is, hogy nagyon fontos a hivatás mellett a sport és az egészséges életmód is.

Hogyhogy egyedül vágott neki a nem mindennapi kihívásnak?

Amire megtudtam, hogy van ez a kihívás, addigra a Magyar Nemzeti Táncegyüttesnek összeállt egy négyfős csapata: Csiha Linda, Szabó Kincső, Barka Dávid és Tompa Attila személyében. És mivel – ahogy korábban is említettem – szeretek futni, így egyedül neveztem a kihívásra.

Kilométerek számában hol tart jelenleg?

A kihívást március 4-én kezdtem, és most – március 20-án – 104,4 kilométernél tartok. Öt alkalommal, alkalmanként 20-25 kilométert futottam. Szeretném márciusban befejezni a kihívást. Abban egyeztünk meg a többiekkel, hogy az utolsó egy kilométert közösen futjuk le futópadon.

Mit szóltak a társai, hogy teljesíti a kihívást?

Volt, aki meglepődött, de a többség számított rá, hiszen ismernek, hogy rendkívül sportos életmódot folytatok. A futás mellett Crossfitezem, és időnként falat is mászok.

Péter_Tamás_2

Hogyan lett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zenekarának prímása?

Már gyerekként tudtam, hogy folytatom a családi hagyományt, és én is zenész leszek, éppen ezért zenei általános iskolába és gimnáziumba jártam Székesfehérváron, ahol hangszernek a hegedűt választottam. A családomban és a barátaim közül sokan néptáncosok vagy népzenészek, így én is erre a vonalra szakosodtam. 2014-ben végeztem a Zeneakadémián, a Magyar Nemzeti Táncegyütteshez pedig 2021-ben kerültem.

Mit üzenne azoknak, akik belevágnának még ebbe a kihívásba?

A legfontosabb, hogy ne úgy tekintsenek a távra, mint egy egész tortára, hanem szeletekbe nézzék azt. Mindig csak az aznapi, kitűzött cél lebegjen a szemük előtt. A másik nagyon fontos pedig a helyes légzés. Én ameddig csak bírom, az orromon veszem a levegőt, nem pedig a számon.

Mi a célja azzal, hogy lefutja a 175 kilométert?

Szeretnék a fiataloknak példát mutatni, akár a zenészeknek is, hogy figyeljünk jobban oda az egészségünkre. Valamint magamnak is szeretném megmutatni, hogy képes vagyok lefutni ezt a nem mindennapi távot.

Péter_Tamás_3
Kapcsolódó cikkek