Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törökország budapesti nagykövetét fogadta a honvédelmi miniszter

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: Kertész László |  2022. március 9. 18:30

A Törökország és Magyarország közötti katonai kapcsolatok áttekintésének céljából dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter hivatalában fogadta Ahmet Akif Oktay-t, Törökország budapesti nagykövetét március 9-én, szerdán.

Török nagyköveti látogatás KLAC9988

A megbeszélésen a tárcavezető elmondta, hogy Törökország hazánk kulcsfontosságú stratégiai partnere, a két ország közötti kapcsolatok a kölcsönös tiszteleten alapulnak. A kiváló viszony jó alapot teremtett a katonai együttműködés bővítésére is, amely a jövőben számos területen indulhat meg. A felek az együttműködést - még az idei évben - egyetértési megállapodás aláírásával is megerősítik.

Benkő Tibor kiemelte, hogy Törökország fontos szövetségese hazánknak a terrorizmus elleni fellépés terén is, és alapvető szerepe van a régió, valamint az európai biztonság szavatolásában, továbbá Európa migráció elleni védelmében. Hangsúlyozta, hogy Magyarország nagyra értékeli Törökország ezirányú erőfeszítéseit.

A találkozó keretében a tárcavezető tájékoztatta a török nagykövetet az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos magyar álláspontról. Leszögezte, hogy Magyarország a nemzetközi közösség erőfeszítéseivel összhangban mindent megtesz a fegyveres harc mielőbbi befejezése és a hadviselő felek mielőbbi tárgyalóasztalhoz ültetése érdekében. A miniszter leszögezte, hogy Magyarország az Ukrajnában élő magyarok védelme érdekében eltérően kell, hogy gondolkodjon, ezért nem enged át fegyverszállítmányt a magyar-ukrán határon. Amennyiben ez megtörténne – mint mondta – Kárpátalja és az ott élő magyarság is a háború részesévé, célpontjává válna.

Benkő Tibor elmondta, hogy a NATO döntéseivel összhangban veszünk részt a szükséges megerősítő intézkedések végrehajtásában. A magyar erők felkészültségéről a NATO szárazföldi erők parancsnoka személyesen is meggyőződött és elismerően szólt.

A tárcavezető hangsúlyozta a háború elől menekülő embereknek nyújtott humanitárius segítség fontosságát és azt, hogy Magyarország mindent megtesz az ide érkező emberek megsegítése érdekében. Aki hazánkba érkezik, azok közül senki nem marad ellátatlanul!

Török nagyköveti látogatás KLAC0002

Ahmet Akif Oktay nagykövet elismerően szólt Magyarország menekültek megsegítésében végzett munkájáról, valamint köszönetet mondott a magyar kormánynak az Ukrajnából hazánk területén keresztül hazatért török állampolgárokról való gondoskodásért.

A nagykövet kiemelte Törökország szerepét az Ukrajna és Oroszország közötti közvetítésben. Elmondta, hogy a legfelsőbb szintű telefonos egyeztetések mellett a hadviselő felek külügyminiszterei a törökországi Antaliában ülnek tárgyalóasztalhoz, amely találkozón részt vesz a török külügyi tárcavezető is.

A találkozó végén a magyar tárcavezető és a nagykövet köszönetet mondott egymásnak a kiváló együttműködésért, valamint a béke és biztonság érdekében tett közös erőfeszítésekért.

Török nagyköveti látogatás KLAC9995