Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tovább csökkenti a NATO a koszovói erők létszámát

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2010. november 1. 18:49

Ötezer főre csökkenti a NATO a Koszovóban állomásozó nemzetközi erő (KFOR) létszámát – jelentette be pénteken Brüsszelben az észak-atlanti szervezet. Az eredetileg több mint 16 ezer fős KFOR karcsúsítása már korábban megkezdődött, párhuzamosan azzal, hogy a Szerbiától függetlenné vált Koszovóban alapvetően megszilárdult a biztonsági helyzet.

Észak-Koszovó szerb többségű területein ugyan időnként továbbra is történnek atrocitások, az összkép alapján azonban lehetségessé vált, hogy a KFOR megkezdje a biztonság fenntartásáért viselt fő felelősség fokozatos átadását a koszovói biztonsági erőknek.

A lépcsőzetes KFOR-csökkentés jegyében most megkezdődő szakaszban több hónap alatt kívánnak „lemenni" az ötezres létszámra. Ezt a kapacitást már sokkal kevésbé minősítik „végrehajtó mandátummal rendelkező" erőnek, inkább „elrettentő jelenlétről" beszélnek az atlanti szövetség főhadiszállásán. Jelentős tartalékok állnak azonban készenlétben arra, hogy szükség esetén akár gyorsan újra megnöveljék a KFOR erejét.