Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tudományos Diákköri Konferencia az egyetemen

Szöveg: Snoj Péter |  2012. május 11. 17:26

Civil és katonai képzéses hallgatók egyaránt résztvevői voltak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán május 11-én, pénteken megrendezett Tudományos Diákköri Konferenciának. A TDK tagjai mindennapos tanulmányaikon felül önkéntesen vállalkoztak a pluszkötelezettségeket és -tanulást jelentő szorgalmi munkára.

A konferencia során bemutatták a diákok pályamunkáit, amelyek kilenc különálló szekcióba, témakörbe sorolhatók. Ilyen témakörök például a katasztrófavédelem, a biztonságpolitika, a biztonságtechnika és a hadtörténelem.

Az ünnepélyes megnyitót követően a különböző pályamunkákat elemezték, majd a kora délutáni órákban kezdődött az értékelés. 

A tét nagy: az Országos Tudományos Diákköri Konferencián való részvétel lehetősége; illetve külön motivációt jelentett a hallgatók számára, hogy a sikeresnek ítélt pályamunkákat a szerzők akár szakdolgozatként is felhasználhatják a tanulmányaik végén.

A TDK-nak fontos szerepe van a tehetséggondozásban, s remek lehetőséget biztosít a diákok számára ahhoz, hogy az országos konferenciákon túl kijussanak a külföldi társszervezetekkel együtt létrehozott nemzetközi rendezvényekre, megmérettetésekre is.

 Fotó: A szerző felvételei