Új együttműködéseket kíván a romló biztonsági környezet

Mi a védelempolitika fő feladata?

A védelempolitika a védelmi katonai szövetségek megalakításával és menedzselésével foglalkozik. A két nagy fórum, a NATO és az EU mellett vannak egyre inkább felértékelődő regionális szövetségek is. A 21. század biztonsági környezete már nem olyan, mint a hidegháborús időké. Új fenyegetések jelentkeztek és ma már nem a katonai ellenállás dominálja a biztonsági környezetet, hanem olyan kihívások, mint az országok kormányzóképtelenségéből eredő belső válságok, a terrorizmus, a klímaváltozás, migrációs válság, hibrid hadviselés, fegyver- és drogkereskedelem. Európa körül tartós instabilitás alakult ki, ezek értékelését az európai államok földrajzi elhelyezkedése befolyásolja. Nekünk például a Nyugat-Balkán stabilitása jelenti a biztonsági kihívást. Másoknak eltérő prioritásai vannak. Szerencse, hogy a biztonság oszthatatlan, azaz megkérdőjelezhetetlen, szövetségeseink biztonságában mi is szerepet vállalunk és fordítva, ám erre közben ráépült a regionális biztonság kérdése is.

Mi miatt értékelődtek fel a regionális együttműködések?

A regionális partnerségek ereje abban rejlik, hogy az azonos régióban lévő országok jellemzően hasonlóan látják a biztonsági környezet kihivásait. A mi régiónkban a Nyugat-Balkán fontosságát senkinek nem kell magyarázni, ezzel együtt Európa más részein eltérhet ennek megítélése. Akik azonban osztoznak a kihívásokban, fenyegetésekben, azok általában együtt cselekednek. Ilyen módon egy-egy regionális együttműködésbe egy pillanat alatt életet tud lehelni egy hirtelen megjelenő, de minden szereplő szempontjából egyenlően súlyosnak tartott kihívás. Például a 2010-ben osztrák–magyar javaslatra létrehozott Közép-Európai Védelmi Együttműködés (Central European Defence Cooperation – CEDC) is ekkor kapott erőre. A CEDC mutatja talán a legjobban, miért érdemes regionális együttműködésekben gondolkodni. Ha közös a fenyegetettségpercepciónk, akkor nagyobb az esély arra, hogy közösen priorizáljuk ezeket és cselekedjünk. Amennyiben nincs meg az érdekek közössége, akkor nem fenntartható a közös cselekvés.

Mi a közös érdek a Regionális Különleges Műveleti Komponens Parancsnokság és a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság létrehozásában?

A biztonsági környezet romlásával megindult a nemzetek képességeire alapozott, többnemzeti formációk tudatosabb fejlesztése. A NATO reagálóképességét ezen parancsnokságok alá szervezett, előre kiválasztott nemzeti elemek adják. Amíg régiónkban nem jelentek meg komoly biztonsági fenyegetések, senki nem gondolt arra, hogy ide is kell ilyen, ám 2014-ben, miután megtörtént a Krím-félsziget illegális annexiója és orosz behatással elkezdődött Ukrajna destabilizációja, felmerült. Ennek első eleme volt a Szczecinben létrehozott lengyel NATO hadtestparancsnokság. Magyarország is egyre fontosabbnak tartja a saját védelmét, és a fenyegetések kezeléséhez regionális együttműködésre törekszik azokkal, akik velünk nagyjából egy sebességen fejlesztik haderejüket és nagyjából azonos a biztonságpercepciójuk. A NATO haderőstruktúra regionális hadtest- és hadosztály-parancsnokságokból áll össze. Ennek leképeződése a régióban a helyi reagálóképességet adó Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság. A Regionális Különleges Műveleti Komponens Parancsnokság logikája is ebbe a sorba illeszkedik: egy első lépcsős, valós stratégiai reagálóképesség az előre nem látható eseményekre, mint amilyen volt az afganisztáni kimenekítés, amelyben különleges erők vettek részt. Ezen keresztül látható, hatékony hozzájárulást teszünk a NATO felé.

Hosszú távon nem tartanak-e ezen együttműködések felbomlásától, hiszen a résztvevők között nem mindig volt kiegyensúlyozott a politikai együttműködés?

Nem lehet lebecsülni a politikai kapcsolatok változékonyságának kártevő erejét, de nem hiába kezdtem a régiónkat sújtó fenyegetésekkel, ami az itt lévő országok számára nagyjából ugyanaz. Mindenkinek az az érdeke, hogy megnövelje a saját védelmi képességei jelentette garanciát ilyen együttműködésekkel. Politikai ciklusoktól nyilván nem független egy ilyen erőfeszítés, de ennek sikere sokkal jobban függ a biztonsági helyzet változásától. Ha ezt nézzük, akkor alapvető nagy változásokra nem lehet számítani. A terrorizmus, a migráció olyan fenyegetések, amelyek tartósak maradnak, mint ahogyan az marad a NATO önvédelmét erősítő védelmi és elrettentési együttműködés, így az eddig kialakított regionális katonai együttműködések hosszú távú iránya vélhetően stabil marad.

Hogyan számítanak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzettekre ezekben a stratégiai-tervezési, védelmi feladatokban?

Azt remélem, hogy komoly megrendelőként jelenünk meg a frissen végzett szakértők piacán. Ez nemcsak erkölcsi kötelességem NKE-alumniként, hanem egyben okos személyügyi politika is, hiszen az egyetem bocsátja ki a legmagasabb tudásszintű biztonság- és védelempolitikai szakembereket. Ők azok a civilek, akik a kibocsátáskor már rendelkeznek az olyannyira nélkülözhetetlen katonai ismeretekkel. Értik a katonai hierarchiát, ismerik, képesek hatékonyan együttműködni. Ez azért fontos, mert nekik csatlakozniuk kell majd a harmincezer katonát foglalkoztató védelmi szektorhoz, amely attól a pillanattól fogva az ő munkaközegük lesz. A másik, hogy a 21. század biztonsági környezete egyre inkább gyorsul és egyre összetettebb, így ennek elemzése is értelemszerűen egyre komolyabb háttértudást igényel. Nekünk olyan szakértőkre van szükségünk, akik értik a kontextuális összefüggéseket, képesek önálló következtetések levonására. Aki csak egy témához ért, az sajnos nem képes kezelni a villámgyorsan változó súlypontokat. Ez a modern védelempolitika. Szerencsére az új kollégák tényleg nagyon felkészültek. Sokkal jobbak, mint amilyen én voltam. Ez pedig pontosan így jó.