Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új időszámítás a magyar haderőfejlesztés történetében

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: Kormány Gábor |  2023. december 14. 14:55

Megérkeztek a várva várt Leopardok, a magyar haderőfejlesztés koronaékszerei – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter december 14-én, Tatán, ahol átadták a Magyar Honvédség első Leopard 2A7HU típusú harckocsijait.

A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy ezzel új időszámítás kezdődik mind a magyar haderőfejlesztés, mind pedig hazánk történetében. A kifejezetten magyar igényeknek megfelelően fejlesztett harckocsik megérkezése az MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz azonban korántsem lezárása egy projektnek, hanem új fejezete. Szalay-Bobrovniczky Kristóf leszögezte: „a munka oroszlánrésze csak most kezdődik.”

Felidézte, hogy három évvel ezelőtt, 2020-ban érkezett meg az a tizenkét darab Leopard 2A4HU típusú lánctalpas, amelyek arra adtak lehetőséget, hogy a harckocsizók megismerjék a korábbitól lényegesen különböző német páncélos technikát, és felkészülhessenek ezeknek a modern, új haditechnikai eszközöknek a rendszerbe állítására, alkalmazására és üzemeltetésére.

KG_20231214_tata_leopard_atado_1500px_005

A világ egyik legmodernebb harckocsijának számító 2A7HU típusjelű páncélos kapcsán a honvédelmi miniszter hangsúlyozta: „ezek már egy egészen új világot képviselnek, még az A4-esekhez képest is, és a német haderőben alkalmazottaknál is modernebb eszközök.” Beszédében kitért arra, hogy 2028-ig összesen 44 darab Leopard, 5 darab Wisent 2HU műszaki vontató és 3 darab Leguan 2HU hídvető harcjármű érkezik Magyarországra. Hozzátette, hogy ezek teszik teljessé a megújuló páncélos fegyvernemet.

 

KG_20231214_tata_leopard_atado_1500px_017

Rámutatott arra is, hogy környezetünkben egyre-másra mutatkoznak a veszélyek, amikkel szembe kell néznünk. „Számunkra a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, és ezt egy felkészült, jól kiképzett és megfelelő eszközökkel ellátott magyar haderővel lehet csak és kizárólag elvégezni” – húzta alá.

Ralf Ketzel, a KMW-Nexter Defense Systems, a német harckocsigyár vezérigazgatója kiemelte, hogy a Magyar Honvédség valóban a legmodernebb harckocsikat kapja kézhez. Hozzátette: a Leopard 2 típuscsalád az elrettentés gerince és a 21. századi európai hadseregek harckocsija. „A legfejlettebb haditechnikát átadni egy híres lovas huszár nemzetnek, igazi megtiszteltetés.”

KG_20231214_tata_leopard_atado_1500px_006

A rendezvényen – amelyen mások mellett jelen volt dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke is – átadták a három lánctalpas harcjármű típus (Leopard 2A7HU, Wisent 2HU, Leguan 2HU) jelképes kulcsait.

Kapcsolódó cikkek
_HSZ4950

Magyar földön, magyar Leopard

2023. december 6. 8:14