Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb katonák indulnak Afganisztánba

Szöveg: Szűcs László |  2010. április 12. 15:10

Családtagjaik és hozzátartozóik jelenlétében búcsúztatták el az Afganisztánba induló két új magyar misszió katonáit hétfőn délelőtt Szolnokon. Az ISAF Logisztikai Iskola magyar állományának és az MH Légi Kiképzés-támogató csoport első váltásának kibocsátó ünnepségén megemlékeztek a hétvégi lengyel repülőgép-szerencsétlenségről is.

Áprilistól két új misszióval bővül a Magyar Honvédség afganisztáni szerepvállalása. Az MH Légi Kiképzést-támogató Csoport (Air Mentor Team – AMT) első váltása, illetve a NATO ISAF Combat Service Support (CSS) Logisztikai Iskolába felajánlott magyar katonák ugyanis még ebben a hónapban megkezdik szolgálatukat az ázsiai országban.

Az MH AMT feladata az afgán nemzeti hadsereg légierejében szolgálatot teljesítő, harci-helikopter hajózó állomány elméleti és gyakorlati repülőkiképzése, valamint a helikopterek csapatszintű üzemben tartásában való részvétel és e tevékenység mentorálása.

A tervek szerint egy évig tartó, kabuli központú misszióban, négyhónapos váltásokban tíz-tíz katona – öt tiszt és öt tiszthelyettes – teljesít majd szolgálatot. Az állományt az MH 86. Szolnok Helikopterbázistól vezényelték át, s feladataikat április 15-én kezdik meg Afganisztánban.

Lázár Béla őrnagy, kontingensparancsnok vezetésével a magyar katonák tavaly december 9. és április 9. között hajtották végre külszolgálat előtti felkészülésüket Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban és a helikopterbázison. Összesen tizenheten készültek fel az MH AMT feladataira, a most tartalékként nyilvántartott hét katona adja majd a második váltást idén augusztusban.

A Magyar Honvédség másik új, áprilisban induló afganisztáni missziója a kabuli, német irányítás alatt lévő Logisztikai Iskola logisztikai legénységi állományát mentoráló szakcsoport, amely az öt ágazatban – karbantartás, ellátás, közlekedés, főzés, gépjárművezetés –, hat hetes szakalapozó felkészítést végző afgán kiképzők munkáját fogja segíteni.

A jelenleg még a Kabuli Kiképző Központban folyó szakkiképzés feladatrendszerét átvevő szakcsoport teendői között a mentoráláson kívül a kiképzés feltételrendszerének, valamint a következő váltások munka-, és életkörülményeinek megteremtése is szerepel. E tevékenység érdekessége, hogy a Magyar Honvédség missziós története során először végez olyan tevékenységet, ahol a logisztikai feladat nem elsősorban a támogatás és a kiszolgálás, hanem a műveletekre történő szakfelkészítés lesz.

A Logisztikai Iskola teljes létszáma 25 fő, a Magyar Honvédség ebből tizenhét katonát delegál a kabuli központtal működő intézménybe, fél éves időtartamra.

A magyar katonák – Sári Gábor alezredes, parancsnok vezetésével – márciusban hajtották végre misszió előtti felkészülésüket Szolnokon.

A két misszió közös, április 12-én, Szolnokon megrendezett búcsúztató ünnepségére meghívták a kiutazó katonák

rokonait és családtagjait is. A rendezvényen részt vett Tömböl László mk. vezérezredes, a HM Honvéd Vezérkar főnöke is, aki felszólalása elején egy perces néma vigyázzállással emlékezett meg a hétvégi, lengyel repülőgép-szerencsétlenségről, amelyben életét vesztette az ország köztársasági elnöke, illetve a lengyel hadsereg vezérkari főnöke, a haderőnemi parancsnokok, a különleges műveleti erők parancsnoka, a tábori püspökök, valamint Varsó helyőrségparancsnoka is.

Tömböl tábornok a misszióba utazó katonák búcsúztatása alkalmából elmondott beszédében kiemelte: az utóbbi hetekben majdnem minden napra jut egy búcsúztató vagy visszafogadó rendezvény, amelyeken a missziós területről hazaérkezőket köszönthetik, vagy elbúcsúztathatják azokat a katonáinkat, akik külföldre utaznak, hogy teljesítsék a Magyar Honvédségre háruló békefenntartó feladatokat.

– Mondhatnám, hogy szinte már rutinszerű e feladat. De pontosan a rutinszerűen végzett munkát kell elkerülne az állománynak a rájuk leselkedő veszély miatt. Erre tanították meg önöket azok, akik a felkészítésüket végezték – mondta a vezérkari főnök, majd arról beszélt, hogy a feladat, amelyre a két csoport tagjai vállalkoztak, a Magyar Honvédség életében teljesen újszerű. Mindkét feladat azt a célt szolgálja, hogy az afgán nemzeti hadsereg katonáinak kiképzését támogatva próbáljuk elősegíteni azt, hogy ez a hadsereg minél előbb a saját lábára tudjon állni, a saját hatáskörébe tudja venni azokat a feladatokat, amelyeket most még a nemzetközi közösség katonáinak kell elvégezniük.

Tömböl vezérezredes szerint e feladatok nem egyszerűek, hiszen egy olyan ország hadseregének tisztjeit és tiszthelyetteseit kell képezni, ahol ez a típusú felkészítés évtizedeken keresztül hiányzott. Mindent az alapoktól kell kezdeni, mégpedig azért, hogy el lehessen érni a kitűzött célt. Vagyis, hogy 2011. nyarán meg lehessen kezdeni a nemzetközi erők Afganisztánból történő kivonását.

A Magyar Honvédség két új afganisztáni missziójába induló katonák kibocsátó ünnepsége a Szózattal zárult.

 

 

 

Fotó: Szűcs László