Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb tüntetések Damaszkuszban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. május 10. 11:52

Mintegy kétszázan tüntettek hétfő este Szíria fővárosában, követelve a hadsereg által megszállt városok ostromának megszüntetését. A biztonsági erők feloszlatták a csoportot, és több embert őrizetbe vettek, köztük egy politikai reformokat sürgető ellenzéki írót és egyetemistákat – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja.

A belvárosban összegyűlt tüntetők a himnuszt énekelték, és transzparenseket tartottak magasba olyan feliratokkal, mint „szüntessék meg a városok ostromát!" vagy „ne tüzeljenek!". A civil társadalom szabadságát követelő demonstrálók nemzeti párbeszédet szorgalmaztak a válság megoldásának érdekében.

Lassan már két hónapja, hogy mindennapossá váltak a tüntetések Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen. Az áprilisban reformokat hirdető és a 48 éve bevezetett rendkívüli állapotot feloldó elnök utasította a hadsereget, hogy verje le a tüntetéseket Homsz, Deraa és Bánjász városban.

Az elnök ígéretével ellentétben a szíriai hatóságok nem engedték meg az ENSZ küldöttségének, hogy ellátogasson Deraa városba. Azt egyelőre nem tudni, hogy ennek mi az oka – közölte Farhan Haq, az ENSZ szóvivője New Yorkban. Hozzátette, hogy a világszervezet igyekszik magyarázatot kapni, és a küldöttség megpróbál Szíria más részébe is eljutni.

A szíriai elégedetlenkedők előbb csak a nagyobb szabadságot és a korrupció letörését követelték, de miután a biztonsági erők kíméletlen erőszakkal válaszoltak, a demonstrálók már a síita alavita kisebbséghez tartozó Bassár el-Aszad elnök távozását követelik. A kormány a tüntetések kirobbanása óta következetesen azt állítja, hogy „fegyveres bűnbandák" és „terroristacsoportok" robbantották ki az erőszakot. A tüntetések kitörése óta 621 civil és 120 katona, illetve a biztonsági erők tagja vesztette életét az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint. Egy másik jogvédő csoport, a Szauaszíja szerint több mint 800 civilt öltek meg.

CímkékENSZjog