Versengéssel ünnepelték az évfordulót
Szöveg: Kátai Róbert | 2009. május 25. 8:17Az idén ünnepeljük a NATO megalapításának 60 éves évfordulóját, illetve hazánknak a szervezethez történő csatlakozásának 10 éves évfordulóját. A megemlékezés sorozat keretében rendeztek vetélkedőt Kaposváron, a logisztikai ezred alegységei között.
A versengésnek a városhoz közeli Tókai parkerdő adott otthont, ahol a résztvevő csapatoknak a szellemi tesztek mellett fizikai felkészültségükről is számot kellett adniuk.
“A verseny célja az volt, hogy játékos körülmények között, magukat jól érezve adjanak számot tudásukról a csapatok. És hogy ne csak az agyuk legyen megtornáztatva, minden ponton a szellemi kérdéseken túl ügyességi feladatokat is meg kellett oldaniuk" – mondta el Makkai Istvánné Zsóka, Művelődési Otthonvezető, aki a verseny ötletgazdája és fő szervezője is egyben.
Igazán jó hangulatban telt a vetélkedő, amelyen a NATO 60 évének történelmét felölelő kérdésekre kellett választ adniuk a csapattagoknak, és hogy igazán katonás legyen a feladat végrehajtása, meg is izzadtak a fizikai gyakorlatokon.
Összességében hét elméleti és nyolc gyakorlati állomást kellett teljesíteniük a vállalkozó kedvű játékosoknak.
A nevezett nyolc csapat közül a Nemzeti Támogató Zászlóalj három csapata – sorrendben: 2. század, 3. század, 1. század – állt fel a dobogó első három fokára, ezzel megelőzve a Közlekedéskoordináló Század, a Szállító Zászlóalj és a Helyőrségtámogató Parancsnokság csapatait.