Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vezetési gyakorlat a homokdűnék árnyékában

Szöveg: Kátai Róbert százados<br /> |  2009. december 7. 13:57

A KFOR kontingens II. váltás két hetes felkészülésének felénél, az első hét végén négynapos vezetési gyakorlatot hajtott végre. A felkészülő misszió gépjárművezetői állománya péntektől hétfőig gyakorolta a rá bízott technikai eszközök kezelését, vezetését melynek célja az volt, hogy a sofőrök megszerezzék a harmadosztályú gépjárművezető osztályos fokozatot.

A kitelepülés első három napján végrehajtott közös lövészetek után a kontingens kiképzése új irányt vett. A hétvégén az alegységek részére feladatorientált felkészítési foglakozások kerültek levezetésre. A műveleti század állománya tömegkezelési (CRC) –, járőrözési (patrol) – és híradó kiképzést hajtott végre, valamint a közelharc során alkalmazandó fogásokat tökéletesítette.
A gépjárművezetői szakállomány részére vezetési gyakorlatokat és osztálybasoroló vizsgát tervezett és szervezett a törzs, amely elméleti és gyakorlati foglalkozásokból állt. Az elméleti foglalkozások keretében átismételték a rendszeresített technikai eszközök sajátosságait, kezelésük szabályait, a közlekedési – és vezetési szabályokat.

Az elmélet után következhetett a gyakorlat a kiképzési bázis környékén található közutakon és a homokdűnék szabdalta terepen. Az 1-es számú vezetési gyakorlat keretében az állomány gyakorlatban, testközelből is megtapasztalta a különböző eszközök kezelési szabályait, a járművek viselkedését elinduláskor, fékezéskor, fel és visszaváltáskor, kanyarodáskor.
A következő feladat az 5-ös számú vezetési gyakorlat volt. Ennek keretében nappal és éjszaka, alegységkötelékben, terepen és a közúti forgalomban gyakorolták az oszlopmenet során betartandó rendszabályokat, a követési távolság és a sebességhatárok helyes megválasztását, betartását.

 

A legizgalmasabb, legtöbb odafigyelést és a legnagyobb kihívást jelentő feladat a 6-os számú vezetési gyakorlat volt a táborfalvai bázis tőszomszédságában található gyakorlótéren berendezett speciális pályán. A 4,5 kilométer hosszúságú útvonalon összességében 10 darab akadályon kellett bizonyítani a vezetőknek rátermettségüket, felkészültségüket.
A kb. 20-25 perc alatt teljesíthető távon fedezékbe kellett beállnia az állománynak a különböző technikai eszközökkel, egyenes szűk átjárón kellett átvezetni a járműveiket, szlalomot hajtottak végre, „S" alakú szűk átjárón terelték át eszközeiket, dombot, domboldalt küzdöttek le, miközben a domb felén meg is álltak és újra elindultak. Szerepelt még beálló, nyompálya és vizesárok is a programban.
Elsőként Mercedes Benz G-250 típusú terepjáró személygépkocsikkal és Mercedes Benz Unimog-4000 típusú terepjáró tehergépkocsikkal hajtotta végre az állomány az előírt feladatokat.

Hétfőn a „súlyosabb" eszközök vették birtokba a kijelölt gyakorlópályát. BTR-80 típusú harcjárművek és URAL 4320 tehergépkocsik sorakoztak fel az indulási ponton, hogy sofőrjeik az oktató gépjárművezetők szigorú tekintete mellett végrehajtsák az előírt feladatokat, leküzdjék az akadályokat.
A két nap alatt a parancsnokok megismerték a gépjármű- és harcjárművezetői állomány felkészültségét, jártasságát a technikai eszközök kezelésében. A vezetőknek pedig remek alkalmat jelentett a felkészítés, hogy a már megszerzett tudást tökéletesítésék. Erre a tudásra pedig szükség lesz Koszovó hegyek és völgyek szabdalta tájain, ahol a terepen való biztonságos közlekedés elengedhetetlen része a sikeres feladat végrehajtásnak.