Világháborús emlékek a kétszáz éves magtárban

A kutatások beindítójával és a második világháborús helytörténeti kiállítás megálmodójával, Weimper Zoltánnal beszélgetetett a honvedelem.hu.

Hogyan és mikor kezdődött a történelemi események iránti érdeklődése?

Mi történt ebben a térségben a 1945 januártól márciusig tartó időszakban?

Magyarország területén, Budapest elfoglalásáért folyt a második világháborús csaták közül az egyik legsúlyosabb. A németek a Dunántúlról sorozatos támadásokat indítottak, a szovjet csapatok megállítása, valamint a főváros megtartása, majd később visszafoglalása érdekében. Ezek a támadó csapatok többnyire német páncélos hadtestekből és gyalogságból, valamint az 1944 második felében felállított magyar alakulatokból álltak. Az egyik Budapest felé tartó főirány Észak-Dunántúlon, Magyaralmás, Sárkereszt és Zámoly településeken keresztül húzódott. Ebben a térségben 1945. január és március között a két harcoló fél között sorozatos összecsapások történtek, de egyik fél sem tudta a végső fölényt kierőszakolni. A harcok centruma itt, a Zámoly melletti Gyulamajornál volt. A történeti kutatások szerint két-három naponta mozgott a front, mert valamelyik fél mindig támadást indított a másik ellen. Ilyen volt többek között a január 8-i, amikor a németek Sárkereszt térségéből az északkeleti irányba kezdtek intenzív támadást. A támadást a szovjetek megállították és a megrekedt németek kénytelenek voltak visszavonulni Gyulamajor területére, ahol védelemre rendezkedtek be. Az összecsapásban – a Déli Hadseregcsoport dokumentumai alapján – csak a szovjetek 25 páncélost, 38 páncélelhárító ágyút, 60 löveget és több teherautót vesztettek. Az állandósult összecsapások csak a szovjet csapatok tavaszi, március 16-án Bécs ellen indított nagyszabású offenzívájával ért véget. A szovjetek, március közepétől a támadás főirányát Zámoly déli térségére irányították. A támadást megelőzte egy, a német-magyar állásokra irányított pusztító szovjet tüzérségi tűz, ami egy óra hosszáig tartott, majd a támadást egyszerre az egész frontvonalon nagy erőkkel indították meg.

Mikor és hogyan kezdődtek el a csatatéren a feltárási munkák?

Pontosan 2002-ben kezdődött azzal, hogy a világháborús események ismeretében csatlakoztam a Magyar Hadtudományi Társuláson belül a Csata és Hadszíntérkutató Szakosztályhoz. Ez adott keretet a továbblépéshez és a szakosztályon belül javasoltam, hogy alaposabban nézzünk szét ezeknek a csatáknak a helyszínein. Akkoriban még nagyon sok helyen voltak láthatóak a lövészárkok és a harckocsi fedezékek. A harcok centrumában, Gyulamajor térségében 2003-ban kezdtük el az ásatásokat. Először GPS-szel rögzítettük a helyszínt, majd fémkereső detektorokkal kezdtünk el dolgozni. Lépésről-lépésre haladtunk és tártuk fel a csata területét. A talált tárgyak pontos helyét és elhelyezkedését milliméter papíron rögzítettük. Találtunk olyan harckocsi maradványokat, amelyeknél teljes pontossággal meg tudtuk állapítani még a kilövésének dátumát is. Ezeknél a feltárásoknál nagyon sokat mondanak el a kísérő leletek, egy lánctalp darab, vagy a lőszer hüvelyek és azok elhelyezkedése. A leletek alapján szakemberek tudták, hogy merre tüzeltek a harckocsiból, milyen ellenállást tudtak az ellenséggel szemben kifejteni és sok más, egyéb dolgokat is elárultak az itt kiásott tárgyak. Ekkor jött az ötlet, hogy a történelem iránt érdeklődőknek ezeket a tárgyakat célszerű lenne valahol itt, a csata helyszínének a közelében bemutatni. Így jutottunk el 2005-ig, amikor a háború befejezésének 60. évfordulójára összeállítottunk egy kiállítást, ami a helytörténeti eseményeket mutatta be. Ekkorra már készen volt a környéken zajló események írásos összefoglalója és néhány, az ásatások során megtalált tárgyat is kitudtunk állítani.

Volt valami hatása ennek a bemutatkozásnak?

Igen, mert 2006-tól szervezettebbek lettek a kutatások. Ez azt jelentette, hogy nyaranta néhány hetes „kutatótáborokat" szerveztünk. Segítséget kaptunk a német csatahely kutató szervezetektől és néhányan minden évben csatlakoztak hozzánk, segítettek a feltárásokban. Õk a régészeti munkákban már nagyon nagy tapasztalattal rendelkeznek és ezt a kutatást is nagyon komolyan vették. Ennek lett az eredménye az, hogy a 2006-os évben Sárkereszt térségében 11 szovjet katona tetemére bukkantunk, ezeket a halottakat a faluban katonai tiszteletadás mellett temettük el. Mi mindig azt képviseltük, hogy a történelemnek érdemes csak gyűjteni. Tudjuk azt is, hogy minden régészeti feltárás egyben megsemmisít valamit, de ha ezeket a leleteket az előírásoknak megfelelően rögzítjük és kiállítjuk, akkor tovább visszük az értékeket, ezzel a történelmi ismereteinket bővítjük. Ha a régészeti helyszínről valaki öncélúan visz el valamit, önző módon a történelmet semmisíti meg és sajnos mindig vannak olyanok, akik a történelmi tárgyak után magán célból, gyűjtő szándékkal kutatnak. Az általunk vezetett szakosztály a kezdetektől arra törekedett, hogy ezeknek a történelmi eseményeknek olyan emléket állítsanak, ahol meg lehet ismerni a második világháború helyi írásos és tárgyi emlékeit.

Hol tudták ezt végül megvalósítani?

Zámoly községnek van egy kétszáz éves magtára, ami az elmúlt évtizedekben már három alkalommal lebontásra ítéltek. A faluban található egy nagyon jól működő civil szervezet, ami „Háló Zámoly Fejlődéséért Közhasznú Egyesület" néven van bejegyezve. Ennek a szervezetnek a vezetőjével Menyhárt Istvánnal a kutatási munkáim kezdetén ismerkedtem meg és ő volt az aki segített a helytörténeti tárlat létrehozásában. Õ járt el az önkormányzatnál, hogy ha ideiglenesen is, de megkapjuk a magtár egy részét, ahol meg tudtuk rendezni a mi kis bemutatónkat. Ennek megjelenése nagyon sokat segített a további munkánkban. Az itt lakó egyszerű emberek szinte naponta keresnek meg minket azzal, hogy az ő pincéjükben, vagy padlásukon is van még valami, amit az apja, vagy nagyapja hozott valahonnan. Mi mindig szívesen kimegyünk és összeszedjük a felajánlott tárgyakat, de nem csak tárgyakat adtak, több korabeli fényképre és írásos dokumentumra is szert tettünk már.

A mai napon az egyik falubeli bácsika a személyét érintő dolgokat adott át nekem. Édesapja, Esze Jenő százados egy utász zászlóalj parancsnoka volt és a csapatával ezekben a januári napokban a tűzvonalban lévő Borbála majort védték. A harcokban nagyon nagy veszteségeket szenvedtek és menekülniük kellett. Több mint nyolcvanan estek fogságba és a zászlóalj teljesen megsemmisült. A fia Esze Tamás, az édesapa sapkáját, cigaretta tartóját és fényképét adta át a kiállítás szervezőinek, de a napokban kaptam még egy másik nagyon fontos dokumentumot. Az egykori szovjet katonai vezetés fényképeket készíttetett a csata helyszínéről és a hadmozdulatok térképeiről. Ezeket a fényképeket kaptuk meg és jelenleg folyik a dokumentumok bejegyeztetése, levédése.

A jövőt hogyan tervezik?

Folytatjuk a feltárási munkákat, természetesen a Hadtörténeti, valamint a Fejér Megyei múzeumok felügyeletével. Jelenleg szervezés alatt van a nyári kutatótábor. Több civil szervezethez eljuttattuk a helytörténeti tárlat leírását és kértük, hogy amennyiben segíteni tudnak, tegyék meg. Biztos vannak még olyan dokumentumok, amelyek tovább szélesíthetik azokat az ismereteket, amelyekkel jelenleg rendelkezünk, de egyéb más anyagi jellegű támogatást is elfogadunk. Továbbra is biztosítjuk azt, hogy a tárlat látogatható legyen. A „Magtár múzeumot" 2007-ben nyitottunk meg, azóta több mint ötezer látogatónk volt, közöttük több német csoport is. Sajnos mivel állandó személyzetet nem tudunk foglalkoztatni, ezért be kell jelentkezni és a megadott időpontban a magtárban szakképzett vezető várja a csoportot. Azt is kell elmondani, hogy nem csak a második világháborús tárgyakból van kiállítás. A magtár szomszédos teremében a népi élettel és iparművészettel kapcsolatos tárgyak láthatók, a szövőszéktől a mindennapi háztartási eszközökig.