Vízbe esni és túlélni

Szöveg: Szűcs László | 2009. augusztus 2. 0:41

Egy pilóta ugyebár azt szereti, ha a levegőben van, mondhatni: ez a természetes közege. Persze előfordulhat olyan eset is, hogy a pilótának kényszerleszállást kell végrehajtania szárazföld, vagy víz felett. A legfontosabb feladat ilyenkor a túlélés. Nos, a szolnoki helikopteresek az elmúlt héten a vízi túlélés fortélyaival ismerkedtek.

A Mi–17-es helikopter alig húsz méter magasan, „centikkel" a fák fölött kúszik be a szolnoki Holt-Tisza mozdulatlan víztükre fölé. A fákról levelek, kisebb gallyak repülnek szerteszét, s vízpárát permetez arcukba a rotorszél. A gép megfügg, majd egy vékony drótkötélen, horogra hasonlító tárgyat enged a vízbe. Odalenn két búvár egy narancssárga gumicsónakban ülő, hajózó egyenruhába öltöztetett férfit tol a gép alá, majd óvatos mozdulattal rögzítik dereka körül a „horog" hevederét. A búvár és a pilóta a következő másodpercben már a levegőben lóg, s néhány szekundum múlva elérik a még mindig mozdulatlanul lebegő helikoptert.

– Amit most látsz az egy öt napos kiképzés zárása, fogalmazhatunk úgy is, hogy zárógyakorlata – mondja Bali Tamás alezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Repülőfelkészítési Osztályának kiemelt főtisztje. Az alezredes négy évvel ezelőtt, 2005-ben Törökországban elvégzett egy négy hétig tartó, vízi túlélő oktató iskolát, így jelenleg ő vezeti a Magyar Honvédség hajózó állományú katonái részére előírt vízi túlélő tanfolyamot.

Ilyen kurzust egyébként 2006 nyarán szerveztek először a Magyar Honvédségen belül. Akkor a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis vadászpilótái egy svédországi NATO gyakorlatra készültek, s szükségessé vált számukra az úgynevezett hidegvízi túlélő ismeretek elsajátítása.

A sikeres kurzust követően született döntés arról, hogy minden hajózó beosztásban lévő katonának el kell végeznie egy vízi túlélő tanfolyamot. Különböző okok miatt az állomány kiképzése nem tudott elkezdődni 2007-ben, így tavaly az MH 86. Szolnok Helikopterbázis állományának egy részét iskolázták be a tanfolyamra. Idén pedig azoknak kellett elvégezniük a felkészítést, akik tavaly nem kerültek be a tanfolyam hallgatói közé.

– Minden évben maximum huszonöt pilóta kiképzését tudjuk vállalni – mondja Bali alezredes, aki a törökországi kiképzést követően saját maga állította össze a magyar felkészítés tematikáját. Az egy hetes kurzus első napja az elméleti felkészítés jegyében telik, a második nap délelőttjén pedig a személyi mentőeszközöket ismerik meg a tanfolyam résztvevői. Mindez azért fontos, mert a pilótának jól kell ismernie, hogy miként működik az ejtőernyő, a felfújható mentőcsónak, és a mentőmellény. A délután pedig már a szolnoki laktanya tanmedencéjében éri a tanfolyam résztvevőit.

Az oktatás első és legfontosabb célja az úgynevezett vízbiztonság megszerzése, ennek érdekében a tanfolyam kiképzői

igyekeznek minden „gonoszságot" elkövetni a hajózókkal szemben. Például szorosan egymás mellett kell perceken keresztül a vizet taposniuk, miközben a partról vízpermettel fröcskölik őket, hogy szokják a rotorszél által okozott körülményeket.

A következő fázis a búvárokkal való együttműködés elsajátítása. Mindennek akkor van jelentősége, amikor a bajba jutott pilótára rátalál a kutató-mentő osztag, akik igyekeznek kiemelni a vízből.

A tanfolyam nagyon fontos része a vízbeérkezés gyakorlása is – tudjuk meg Bali Tamás alezredestől, aki elárulja: a tanmedencében három és öt méter magas tornyokból ugratják a katonákat. Kezdetben csak azt kell megtanulniuk, hogy vízbeérkezés esetén milyen a helyes testtartás. A blokk végén azonban már csuklyában – vagyis az éjszakai látási viszonyokat szimulálva – kell leugraniuk öt méter magasból. Ennek a magasságnak amúgy azért van nagy szerepe, mert a sérült gépből kiugró pilóta, az ejtőernyőjével körülbelül akkora sebességgel és erővel ér vizet, mintha öt méter magasból ugrana le.

Apropó ejtőernyő. A vízi túlélő tanfolyam pszichikailag legnehezebb része, amikor azt gyakorolják, a vízbe érkezés után miként kell megszabadulni az ejtőernyőtől. Bali alezredes meséli: nagyon rosszul viselik az emberek, amikor rájuk engedik a tanmedencében az ejtőernyő kupoláját, és ez alól kell úgy kiszabadulniuk, hogy minél hamarabb a felszínre tudjanak emelkedni. Sokan belegabalyodnak a zsinórokba és a hevederbe is. Persze nincs mese, a tökéletes technikát mindenkinek el kell sajátítania, hiszen adott esetben az élete múlhat rajta…

– Aki a tanfolyam elején nem szerzi meg a kellő vízbiztonságot, az az ejtőernyős fázisnál rendszerint feladja. Nagyon nehéz ugyanis feldolgoznia azt egy katonának, hogy a víz alatt érezhetően fogy a tüdejéből az oxigén, ugyanakkor a zsinórokba és a hevederekbe gabalyodva süllyed a medence alja felé. Még szerencse, hogy nemcsak ezt a fázist, hanem az egész kiképzést búvár biztosítással hajtjuk végre, így a békaemberek segíteni tudnak annak, aki bajba kerül – mondja Bali alezredes.

A mentőeszközök használatának gyakorlása ugyancsak a tanfolyam nagyon fontos része. Ekkor a hajózók a mentőcsónakba történő beszállást, az eszköz felpumpálását és karbantartását is elsajátítják, akárcsak azt, hogy miként kell mozogni ezzel a csónakkal. Hasonlóan megtanulják a mentőmellény és a mentőöv helyes használatát is.

Mindezt a „csákány" helyes használatának megtanulása követi. Csákánynak hívják azt a horog alakú eszközt, amelyet a helikopterek külső csörlőjére szerelnek, s hogy ennek segítségével a mentőbúvár ki tudja emelni a vízből a bajba került pilótát.

A tanfolyam tanmedencés etapja a negyedik nap délutánjáig tart. A résztvevők eddigre már rendszerint „elkészülnek erejükkel" – mondja a fiatal főtiszt hozzátéve: pedig még csak ezután következik az igazi megmérettetés. Az utolsó napon ugyanis, egy záró gyakorlat keretében a tanfolyam résztvevőinek az egész héten tanultakból kell számot adniuk mégpedig – mintegy „sportszerű nehezítésként" – élő vízen, a szolnoki Holt-Tisza ágon.

A záró gyakorlat azzal kezdődik, hogy a hajózó egyenruhába öltözött, és mentőmellénnyel ellátott állomány kiugrik egy, a víz fölött alacsonyan és lassan repülő helikopterből. A forgószárnyas ezt követően néhány percig „magukra hagyja" az úszkáló katonákat, akik a mentőcsónakba szállva várnak arra, hogy kimentsék őket. Az újra érkező helikopter fedélzeti technikusa – a búvárok segítségével – ezután egyenként a fedélzetre emeli a „bajba jutott" pilótákat.

– A nyílt vízi záró gyakorlat nemcsak a tanfolyamon résztvevőknek jó gyakorlási lehetőség, hanem a helikopterek személyzeteinek is, hiszen gyakorolhatják a csörlőzés technikáját. Ugyanúgy mint a kutató-mentő személyzet tagjai a mentés fázisait – mondja Bali alezredes.

A tanfolyam vezetőjétől megtudjuk azt is, hogy idén nyáron befejeződik a szolnoki helikopter bázison szolgáló hajózó állomány vízi túlélésre történő felkészítése. Jövőre már a kecskeméti repülőbázis hajózóit várják az egy hetes kurzusra. 2011-től pedig az ismeretek szinten tartása kerül előtérbe.

Persze a vízi túlélő foglalkozások mellett rendszeresek a szárazföldi túlélési ismereteket összegző foglalkozások is. Hiszen kényszerleszállás nemcsak víz felett, hanem szárazföldön is előfordulhat…

A Mi–17-es eközben ismét megjelenik a Tisza holtág felett. Leszedett tehertér ajtóval, a víz fölött alig öt méter magasan repül. Egyik pillanatról a másikra hat, hajózó egyenruhába öltözött, sárga mentőmellényt viselő katona ugrik ki belőle. A gép elrepül, ám hamarosan visszatér. Hiszen a „bajba jutottakat" ki kell menteni a vízből…