„Zoli azt akarná, hogy minden menjen tovább a maga útján”
Szöveg: Szűcs László | 2008. június 25. 8:14„Amikor először hallottam a hírt, hogy lezuhant egy Albatrosz, azt gondoltam, hogy ez lehetetlen, ez egyszerűen nem történhet meg. Aztán, amikor kiderült, hogy mégiscsak igaz, teljesen összetörtem. Még ma sem találom igazán a szavakat, ha a pénteki eseményekre gondolok” – mondta el a honvedelem.hu érdeklődésére egy fiatal vadászpilóta, aki a tragédiában meghalt Ignácz Zoltán főhadnagy évfolyamtársa volt a pilótaképzés során.
– 2004. szeptemberében együtt kezdtük el a képzést az NFTC program keretében. A mi csoportunk olyan hallgatókból állt, akik valamennyien polgári főiskolát végeztünk, s utána kerültünk közel a katonai repüléshez – emlékezett a főhadnagy csoporttársa, aki kérte: nevét ne írjuk ki.
– Együtt végeztük az NFTC valamennyi fázisát. A Kanadában töltött két év alatt sokat dolgoztunk együtt. Rengeteg a közös emlék – mondta az egykori kolléga, majd arról beszélt, hogy a baleset napján először egy régi történet jutott eszébe, Amikor, még mint „zöldfülüek" Szolnokon, az első Jak–52-es repülés előtt izgatottan járták körbe a repülőgépet. Ismerkedtek a típussal, s várták, hogy rájuk kerüljön a sor. S az akkori zöldfülüek közül ma már egy nem él… Pedig ez mindössze négy évvel ezelőtt történt.
– Gripen pilótának készült. Ezen kiképzés egyik fázisa az Albatrosszal való repülés,
– Azt gondolom, az elmúlt néhány napban úgy, ahogy sikerült túltennem magam az első döbbeneten. Persze még hónapokig nagyon nehéz lesz megszokni, hogy nincsen többé. De azt hiszem, Zoli azt akarná, hogy minden menjen tovább a maga útján. Szerintem, nem szeretné, ha miatta a kollégák összetörjenek, vagy éppen repüléseket mondjanak le – emlékezett a volt kolléga, akinek a tragédia duplán fáj, hiszen a szörnyű baleset másik áldozata, Janicsek András alezredes a kanadai kiképzése során az oktatója volt. Vagyis egy balesetben két közeli ismerősét veszítette el.
