Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A dandár felkészült a bevonulásra

Szöveg: Szűcs László |  2012. szeptember 20. 19:44

A dandár felkészült, hétfőn reggel várja a bevonuló önkéntes műveleti tartalékosokat – mondta Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában, szeptember 20-án.

„Parancsnoki szemlére" hívta az újságírókat csütörtökön délután Tatára Domján László vezérőrnagy. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) parancsnoka azt nézte meg, hogy az MH 25. Klapka György Lövészdandár, illetve az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) katonái hogyan készültek fel azoknak az önkéntes műveleti tartalékosoknak a fogadására, akik szeptember 24-én tíznapos alapkiképzésre vonulnak be a laktanyába.

A bevonulás főbb helyszínei és az elhelyezési körletek megtekintését követően Domján László vezérőrnagy elmondta: az önkéntes műveleti tartalékosok toborzása idén januárban kezdődött meg, és a szerződést aláírókkal a Magyar Honvédség képességei tovább növekedtek. Elsőként az egykori kollégákat, a honvédség és a rendvédelmi szervek korábbi hivatásosait szólították meg, a nyári hónapokban azonban megkezdték a toborzást az egyetemisták és a főiskolások között is.

1595941856

„Fontos, hogy megtaláljuk az önkéntes műveleti tartalékos katonák helyét és szerepét a Magyar Honvédség rendszerében, tudásukat kihasználjuk a békeműködés idején, de ha kell, akkor a missziókban is" – fogalmazott az MH ÖHP parancsnoka.

Domján László hozzátette: szeptember 24-én három helyőrségbe – Tatára, Hajdúhadházra és a budapesti Petőfi Sándor laktanyába – összesen ezerötszáz önkéntes műveleti tartalékos katona vonul be. Ők az ezt követő tíz napban nemcsak az általános katonai kiképzést kapják meg, hanem szakbeosztásukra is felkészítik őket. Az október 4-i nyilvános katonai eskütétel után pedig átkerülnek azokhoz az alakulatokhoz, ahol önkéntes tartalékos szolgálatukat teljesítik majd. Jövőre aztán újabb hatvan napra hívják be őket szolgálatra.

1595941856

Vanyur Tibor mérnök ezredes, az MH HKNYP parancsnoka kiemelte: a toborzás első időszakában felfokozott érdeklődés volt az önkéntes műveleti tartalékos szolgálat iránt. Jelenleg a szerződéssel rendelkező tartalékosok száma már a kétezerhez közelít, azaz hamarosan elérik azt a létszámot, amit Hende Csaba honvédelmi miniszter meghatározott számukra.

Sándor Zsolt dandártábornok, a tatai lövészdandár parancsnoka elmondta: az alakulat felkészült a szeptember 24-én bevonulók fogadására. Az elmúlt hetekben több mint negyven tonna felszerelést szállítottak a dandárhoz a Magyar Honvédség központi raktáraiból, hogy a bevonulók beöltöztetése zavartalan legyen és elhelyezési feltételeiket is biztosítsák. Az alakulattól és a HKNYP-től összesen háromszáz katona végzi majd a bevonultatást – tette hozzá a tábornok.

1595941857

Fotó: A szerző felvételei