Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A múlt tisztelete alapján építhetjük fel a jövőt

Szöveg: Antal Ferenc |  2019. március 9. 14:02

Akkor tudunk igazi jövőt építeni, ha ismerjük és tiszteljük a múltunkat – hangsúlyozta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a pákozdi Katonai Emlékpark (KEMPP) tizedik évadának megnyitóján, március 9-én, szombaton.

1599199571
A rendezvény előhangjaként az emlékparkba érkeztek az VII. Történelmi Emlékfutás résztvevői, amelynek tagjai tizennégy kilométert futva tisztelegtek a magyar nemzet hadtörténelme előtt.

Benkő Tibor ünnepi beszédében gróf Széchenyi István gondolatait idézve – „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn" – rámutatott: a pákozdi katonai emlékhely méltó módon emlékezik meg az elmúlt évszázadok történelmi viharairól, és aki kilátogat ide, megértheti azt, hogy őseink és elődeink miért és mennyi áldozat árán építették a keresztény Európát és benne Magyarországot.

1599199572

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: a múlt tisztelete mellett a katonai emlékpark méltó módon őrzi a békefenntartó missziókban életüket vesztő magyar katonák emlékét is. A magyar katona már 1861-ben részese volt békefenntartásnak, és napjainkban ez még inkább így van, hiszen évente mintegy kétezren teljesítenek békemissziós feladatot a világ különböző válságövezeteiben.

Benkő Tibor hozzátette, Magyarország és a magyar emberek biztonsága három pilléren nyugszik: a Magyar Honvédség képességein, a szövetségesi kötelezettségeken nyugvó együttműködéseken, valamint a hazafias elszántsággal bíró polgárok akaraterején és elszántságán. „A szövetségesi erők képessége napjainkban a nemzetek és országok képességeiből épül. Magyarországnak ezért szüksége van olyan ütőképes, modern honvédseregre, amelyet a NATO alkalmazni tud a béke érdekében. Éppen ezért folytatjuk a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot, hogy ezen célkitűzésnek eleget tudjunk tenni. Itt nem a fegyverkezésen van a hangsúly, hanem a társadalom és a fiatalok megszólításán" – tette hozzá Benkő Tibor.

1599199572

Dr. Görög István, a KEMPP ügyvezetője évadnyitó gondolataiban úgy fogalmazott: az emlékpark igazi értéke a barátainak sokasága. Azoknak a tudósoknak, hagyományőrzőknek, aktív és veterán katonáknak, civileknek a munkája, akik a mindennapokban önkéntes munkájukkal segítik a holnap megteremtését.

1599199572

Tessely Zoltán országgyűlési képviselő beszédében emlékeztetett a 171 esztendővel ezelőtti pákozdi csata eseményeire, amely a hazaszeretetnek az egyik legnagyszerűbb példája a magyar történelemben. „Ennek a helynek különleges kisugárzása van, hiszen ma is ugyanazt az erőt, férfias elszántságot, bátorságot és hősiességet szimbolizálja számunka, mint tette az akkori magyarság számára" – mondta Tessely Zoltán, hozzátéve: az emlékhely nemcsak a múlt dicsőségét, de a jelen honvédelmét is megjeleníti, ahol átélhetjük, kik védték és kik védik napjainkban is a hazát. „Ez a park látogatók tízezrei számára mutatja meg az igazi hazaszeretet értékét, a legnagyobbak példaértékű tettein és hősies önfeláldozásán keresztül" – fogalmazott.

1599199573

Az ünnepségen átadták a Katonai Emlékparkért Emlékérmeket, majd dr. Vezekényi Csaba, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára megnyitotta a Hét évtized a békéért című fotókiállítást. A látogatóközpont alagsorában kialakított tárlattal a szervezők hazánk NATO-csatlakozásának 20. évfordulójáról emlékeztek meg.

1599199573

Fotó: Dévényi Veronika