Első a haza, a nemzet!
Szöveg: Tamás Tibor | 2011. július 16. 16:23Ünnepi pillanatok helyszíne volt július 16-án, szombaton a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem: a sikeres záróvizsgát tett végzős hallgatók közül kettőszáznyolcvanöten vették át diplomájukat. Többen elismerésben részesültek kiemelkedő tanulmányi, tudományos, közéleti munkájukért. Az eseményen részt vett Hende Csaba honvédelmi miniszter, Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és dr. Szarka Gábor, a HM kabinetfőnöke.
Galéria
Ugyancsak köszöntötték az egyetem jelenlegi vezetőit, a jogelőd intézmények parancsnokait, oktatóit, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség jelenlévő vezetőit, az ünnepség elnökségének tagjait, a családtagokat és a hozzátartozókat.
Az oklevélátadó ünnepségen Hende Csaba honvédelmi miniszter mondott ünnepi beszédet. Kiemelte az ünnepség különleges alkalmi jellegét és a közös célt, ami az egyetem közösségét mindenkor összefogja: minden végzős diák elindul, hogy befussa az előtte álló pályát és teljesítse feladatát, azaz a haza szolgálatát, a magyar nemzet ügyét.
Hende Csaba aláhúzta: nehéz esztendő telt el, mivel megkezdődött az egyetem átalakítása, amelyben a legfontosabb szempont az volt, hogy az értékek visszanyerjék valódi értéküket, értelmüket, és, hogy egyetlen érték se vesszen el.
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a közszolgálati, benne a katonai életpálya rangja minden kétséget kizáróan emelkedni fog a jövőben. Ugyanis 2012 januárjától bevezetik a közszolgálati, illetve a katonai életpályamodellt, amely végre méltóképpen s megbízható módon, kiszámíthatóan és stabilan rendezi mindazok anyagi és más körülményeit, akik a nemzet szolgálatára vállalkoznak.
Ezt azért is nyomatékosította a miniszter, mert mint mondta: hiszi, hogy megerősödik a közszolgálati szféra.
A közszolgálat értelme s célja minden benne dolgozó számára az lesz, hogy szolgáljon, hogy megtegye, amit kell, akkor tegye meg, amikor kell. Szolgálja az egy és oszthatatlan magyar nemzetet és a magyar hazát. Ha kell, mindhalálig!
A miniszter kiemelte, e végzős hallgatók (is) arra vállalkoztak, hogy e nehéz időkben szolgálják a maguk helyén a maguk feladatát, legyen az bármi a nemzet biztonságát, a hon védelmét illetően. „Ne feledjék – világított rá Hende Csaba –, hogy a hon védelme egy rendszer, amelyben mindenkinek megvan a feladata és a szerepe; ahogyan azt a nagy francia író, Antoine de Saint-Exupéry írja: Minden őrszem felelős az egész birodalomért."
Hende Csaba végezetül azt kérte a végzős hallgatóktól, hogy egész pályájukon legyenek hűek azon eszmékhez, amelyekért hivatásukat választották. „Azt várom és elvárom önöktől, a haza nevében, hogy szolgáljanak. Szolgáljanak emberséggel és becsülettel! Azt kívánom mindannyiuknak, hogy legyenek nagyon sikeresek abban, amit csinálnak, és találják meg a személyes boldogulás ösvényeit az életben. Isten áldása kísérje önöket! Erőt és egészséget kívánok mindannyiuknak" – fogalmazott a tárcavezető.
A kitüntetettek közül kiemelkedett a felsőfokú vezetőképző tanfolyamon végzett Mogyorósi József mérnök alezredes „Primus inter pares" (’Első az egyenlők között’) kitüntetése.
A végzős hallgatók nevében Mogyorósi József, valamint a védelmi igazgatási szakon kiválóan vizsgázott Lindmayer Judit mondott elköszönő beszédet.
A diplomakiosztó ünnepség a Szózattal és az egyetemi zászló elvonulásával ért véget.
A rendezvényt követő fogadáson Benkő Tibor vezérezredes gratulált a végzett hallgatóknak és honvédtiszt-jelölteknek. Pohárköszöntőjében a Honvéd Vezérkar főnöke kiemelte: „legyenek büszkék bizonyítványukra, hiszen egy jelentős kihívásnak feleltek meg, de mint parancsnokok, vezetők ne feledjék: ez kötelezettségeket is ró a köz szolgálatában, így felelősek a katonákért, az alkalmazottakért, továbbá munkájukban első a nemzet, első a haza!"
Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária
(További képekért kattintson galériánkra!)