Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvéd tisztjelöltek tettek esküt Budapesten

Szöveg: Antal Ferenc |  2018. október 27. 12:50

Elhivatottság, morál és becsület nélkül nem létezhet magyar katona és Magyar Honvédség sem – jelentette ki Korom Ferenc altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karára felvételt nyert, első évfolyamos honvéd tisztjelöltek ünnepélyes eskütételén, október 27-én, szombaton, Budapesten.

1599195145
A Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus alakulóterén felsorakozott 145 honvéd tisztjelölt előtt a vezérkar főnök emlékeztetett arra: a Ludovika Zászlóalj hét évvel ezelőtti megalakulásakor a Magyar Honvédség vezetésének az volt a kitűzött célja, hogy gyakorlatiasabb, életszerűbb felkészülést biztosítson a honvéd tisztjelölteknek.

„Azzal, hogy a Ludovika Zászlóaljra bíztuk az alapkiképzés megszervezését, új fejezet nyílt az alakulat és a tisztképzés történetében. A honvéd tisztjelöltek katonai életük első pillanatától kezdve a zászlóalj szellemiségének megfelelően szocializálódnak, amely támogatja a modern és folyamatosan megújuló katonai oktatást és képzést" – mondta Korom Ferenc altábornagy, hozzátéve, a katonai szocializáció része a katonai hagyományok ápolása is, amelyre eddig is nagy hangsúlyt fektetett a zászlóalj.

1599195145
A honvéd tisztjelölteknek az alapkiképzés befejezésével nem csupán a tanulásra kell koncentrálniuk, hanem a katonai hivatás követelményeinek elsajátítására is, amely ugyanolyan fontos, mint a szaktudás megszerzése. „Az alapok tehát már megvannak, a következő pillanatban már új célokkal írják tovább a ludovikások történetét, amely rögös úton vezet, de biztatom önöket, hogy bátran vágjanak neki ennek az útnak. Legyenek méltóak e szellemiséghez, legyenek méltó utódai azoknak a tiszteknek, akik hajdan és azoknak is, akik néhány évvel ezelőtt ludovikásként tettek esküt. Azt kérem önöktől, hogy a feladataikat kitartással, szorgalommal, fegyelemmel végezzék" – jelentette ki Korom Ferenc altábornagy, majd megköszönte a katonák hozzátartozóinak a támogatást.

1599195145
Az ünnepi beszédet követően Újvári Bence honvéd tisztjelölt mondta el társai előtt az eskü szövegét, majd Sári Szabolcs ezredes, az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka adott át elismeréseket az alapkiképzés szervezésében és végrehajtásában kiemelkedő munkát végzett tisztek és altisztek részére.

„Tíz héttel ezelőtt, amikor szüleik kíséretében beléptek a laktanya kapuján, ugyanolyan egyetemisták voltak, mint bárki a kortársaik közül. Mára már mások lettek. Láttam a folyamatos fejlődést, a változást hétről-hétre, amikor találkoztam önökkel az alaki vagy a harcászati foglalkozáson és a lövészeteken. Ma már nem idegenként tekintenek egymásra. A közös élmények, feladatok, egymás támogatása megváltoztatott mindent. Erősebbek lettek testben és lélekben. Most már egymásért és egymás mellett állnak ki" – fogalmazott beszédében Sári Szabolcs ezredes, hozzátéve: az MH Ludovika Zászlóalj állománya, valamint a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar tanárai közösen dolgoznak azon, hogy a honvéd tisztjelöltek elméleti tudása, gyakorlati tapasztalatai, nemzetközi környezetben szerzett ismeretei és fizikai felkészültsége megfelelő alap legyen ahhoz, hogy a választott hivatásukban sikeresek legyenek.

1599195145
Fotó: Dévényi Veronika