Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Katonáit ünnepelte Székesfehérvár

Szöveg: Antal Ferenc |  2019. május 21. 9:49

A magyar honvédelem napja alkalmából Székesfehérvár önkormányzata – immár hagyományosan – a „Fehérvár köszönti katonáit” elnevezésű gálaműsorral mondott köszönetet a városban szolgálatot teljesítő katonáknak május 20-án, hétfőn. A rendezvényen – mások mellett – részt vett Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára, valamint dr. Cser-Palkovics András, a város polgármestere.

A Vörösmarty Színházban megrendezett ünnepségen Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka úgy fogalmazott: az idén huszonnegyedik éve megtartott ünnepi rendezvény kiváló alkalmat teremt arra, hogy kifejezze az együvé tartozást, valamint elmélyítse és megerősítse a közösség által elfogadott értékeket, eszméket. A Magyar Honvédség parancsnoka emlékeztetett arra: május 21-e kiemelkedő nap a magyar katonák életében, hiszen napra pontosan 170 esztendővel ezelőtt, 1849. május 21-én foglalta vissza a honvédsereg Buda várát a császári csapatoktól. Ennek emléket állítva 1992-től e napon ünnepeljük a magyar honvédelem napját.

1599203081

Ünnepi gondolataiban Korom Ferenc altábornagy felidézte a város gazdag történelmi múltját is. Mint mondta: Székesfehérvár évszázadok óta az ország egyik fő katonai központja, gazdag hadtörténelmét fémjelzik többek között azok a korábbi és jelenlegi katonai alakulatok, amelyek neve szorosan összeforr a várossal, annak polgáraival. Ennek kapcsán a Magyar Honvédség parancsnoka kiemelkedő fontosságúnak nevezte a helyi és regionális közigazgatási intézményekkel, a rendvédelmi szervekkel, a történelmi egyházakkal, valamint a honvédelem ügyét támogató civil szervezetekkel való együttműködés jelentőségét, amelyek támogatása nélkül nem lehet eredményes a munka.

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programmal kapcsolatban Korom Ferenc altábornagy megjegyezte: „Sajnálatos, hogy a 21. század sem a békesség, a békés együttélés jeleit mutatja. Olyan új kihívásokat, kockázati tényezőket hozott magával, amelyek teljesen új válaszlépéseket követelnek. Nyilvánvaló, hogy a klasszikus katonai képesség paradigmája mellett, nem feledkezhetünk meg a napjainkban jellemző tömeges bevándorlás, az illegális migráció által okozott válsághelyzet kezelésével összefüggő feladatok ellátásáról, amelynek során katonáink a déli határvidéken voltak és vannak jelen. Feladatunk szerint a rendőrséget támogatva a hét minden napján közösen védtük határainkat, a magyar lakosságot, és Európa keresztény értékeit."

1599203081

A gála díjátadással folytatódott. Dr. Cser-Palkovics András polgármester a Magyar Királyi 17. Honvéd gyalogezred parancsnokának tiszteletére, az önkormányzat által alapított Sipos Gyula-díjat Mihócza Zoltán altábornagynak, a Magyar Honvédség Parancsnokság törzsfőnökének adta át. A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Országos szervezetének díját, a Gyuricza-gyűrűt, Szabó Györgyné, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör országos vezetőségének gazdasági vezetője; Sere Mihály, a jánoshalmi Tisztiklub korábbi vezetője és Oláh László, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári képviselője, az Ifjúsági Tagozat vezetője vehette át.

A rendezvény zárásaként a résztvevők megtekinthették az Alba Regia Táncegyüttes és a Vörösmarty Színház színművészeinek műsorát.

1599203081

Ugyancsak a honvédelem napján tartották meg az Alba Pláza előtti téren a „Fehérvár katonái" elnevezésű rendezvényt, amelynek részeként Sándor Zsolt dandártábornok átadta a „Hazámat szolgálom" katonai ifjúsági csapatverseny díjait, majd a városban települt katonai alakulatok statikus és dinamikus programokkal mutatkoztak be az érdeklődőknek.

Fotó: Révész Csaba és Tischler Zoltán